2019. szeptember 18., szerda

MOST A HYPERJET KAVART VIHART A BALATONON - A JELENLEGI SZABÁLYOZÁS NEM TUD MIT KEZDENI A GYORSHAJÓKKAL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VAS ANDRÁS
2019.09.18.


Noha a tóparti önkormányzatok többsége, valamint megannyi balatoni civil szervezet nemet mondott a magyar fejlesztésű elektromos jet-skire, azaz véleményük szerint a turistacsalogató látványosságként bejelentett jármű sokkal több kárt okoz, mint amennyi pluszt jelent. Nyáron egy, az e-jetnél is nagyobb, hangosabb és erősebb hajó jelent meg a tavon: a hyperjet. A látványos száguldásra, hirtelen manőverekre, merülésre, helyben fordulásra, s akár 90 kilométer/órás tempóra is képes, 880 lóerős, több tonnás, vízsugárhajtású hajó, mely csaknem száz liter dízelt fogyaszt óránként az interneten látható kisfilmeken valóban különleges attrakciót jelent, ám arról már erősen megoszlanak a vélemények, hogy éppen ez hiányzik-e a Balatonról. 

Turisztikai szakemberek szerint feltétlenül, hiszen a vendégkör igényli az újfajta, XXI. századi szolgáltatásokat. Ám azt is elismerték, a jelenlegi szabályozás nem tud mit kezdeni a gyorshajókkal. Noha a motorcsónakokat és más belső égésű motorral hajtott kishajókat már több, mint harminc éve kitiltották a tóról - ugyanis nemcsak balesetveszélyesek, de környezetszennyezőek is –, a hatályos törvényben nem szerepelnek a nagy teljesítményű elektromotorral hajtott járművek. Pedig az elektromos járművek ugyanúgy felkavarják a sekély tóban az iszapot, aminek komoly következményei lehetnek. A nagy sebességgel száguldó járművek nyomában oldalirányba hosszan elhúzódó hullámzás alakul ki, melynek hatása két méter mélyen is érződik, jelentősen befolyásolva az víz alatti élővilágot és helyi áramlásokat. 

A hajó tulajdonosa szerint viszont a kifejezetten a magyar tengerre tervezett kishajó kialakításánál minden európai és magyar hajózási előírást teljesítettek, s ezeket a hatóság is jóváhagyta, a jármű motorjai pedig a 2020 után életbe lépő károsanyag-kibocsátási előírásoknak is megfelelnek. A Hyperjettel csak a parttól legalább egy kilométerre végzik az extrém hajóztatást. A hatályos jogszabály szerint a Balatonon, a Velencei-tó és a Fertő tó teljes területén, továbbá a Ráckevei-Dunaág és a Tisza-tó külön jogszabályban meghatározott részein belső égésű motorral hajtott kishajót és csónakot üzemeltetni tilos, kivéve a hajózási hatóság által kiadott üzemeltetési engedéllyel rendelkező vízijárművek esetében. Az üzemeltetési engedélyeket egy évre, meghatározott hajóra, meghatározott tevékenységre adja ki a hatóság. A Hyperjet közforgalmú személyszállításra kapta meg az engedélyt májustól szeptember végéig. S akár egyetlen szezon alatt is behozhatja az árát, hiszen a cirka százmilliós hajó naponta akár kétmillió forintos bevételt is hozhat az üzemeltetőjének...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.