2019. október 25., péntek

SZINTET LÉPTEK: MÁR 5 SZÁZALÉKOS PÁRT KÖRVONALAZÓDIK A TOROCZKAI-FÉLE SZÉLSŐJOBB KÖRÜL

24.HU
Szerző: NAGY GERGELY MIKLÓS
2019.10.25.


Kevés szó esett a NER megtörése és az ellenzék megerősödése mellett az október 13-ai önkormányzati választás egy kisebb, de később akár komolyabb jelentőségre is esélyes eredményéről:

a Toroczkai László-vezette Mi Hazánk visszafogott, de egyértelmű megerősödéséről.

A kevesebb figyelem annyiban indokolt, hogy nem látványos áttörésről van szó. Ehhez arra lett volna szükség, hogy több helyen állítsanak képviselő-, valamint polgármesterjelölteket, de erre a párt jelenlegi méretét és szervezettségét tekintve nem volt kapacitás.

Mégis, amikor a 24.hu több száz (szavazóköri, megye listás, valamint polgármesteri) eredményt átnézett, arra a megállapításra jutott, hogy azokon a településeken, ahol volt polgármesterjelöltje, ott a májusi 3,29 százalék EP-eredményhez képest határozott erősödést mutatott a Mi Hazánk, valamint jelöltjeinek a jelentős része is megugrotta az 5 százalékos küszöböt a körzetében, néhány esetben nem is kevéssel.

Mindezt annak dacára, hogy

- a párt az EP-választás látványos költéseihez képest szerényebb anyagi keretből kampányolt,
- Budapesten kifejezetten gyengén szerepelt,
- az elmúlt hónapokban folyamatosan jöttek a hírek a kilépőkről,
- Toroczkai Lászlónak törölték a Facebook-oldalát még májusban, azóta a nyilvánosságban sokkal kisebb a jelenléte a pártelnöknek,
- elvesztették polgármesteri szinten Devecsert (Ferenczi Gábor távozása miatt), valamint szövetségesük, a MIÉP Tiszaeszlárt, de a korábbi polgármester Fülöp Erik Tiszavasvárija is fideszes polgármestert választott,
a
-  magas részvétel, valamint a sok jelölt igénye épp az olyan kispártoknak nem kedvez, mint a Mi Hazánk, amely pár ismertebb politikusára fókuszálva hatékony EP-választási kampányt folytatott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.