2019. október 7., hétfő

VÁLASZTÁSI TRÜKKÖZÉS: SOK SZOROS VERSENYT ÍGÉRŐ KÖRZETBEN MEGUGROTT AZ ÁTJELENTKEZŐK SZÁMA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARKOTAY CSABA
2019.10.07.


Több lesz a választáson az állandó lakóhelyétől távol szavazó, mint öt éve – derül ki a választási honlap adataiból. A szoros küzdelmet ígérő körzetek egy részében jól megfigyelhető a kiugrás.

Az öt évvel ezelőttinél már biztosan többen, a mostani adatok szerint 20 864-en szavaznak átjelentkezéssel, vagyis az állandó lakóhelyüktől távol az önkormányzati választáson. Az átjelentkezők összlétszámában ugyan egyelőre nem nagy a változás (bár az adat szerdáig nőhet, hiszen addig nyitott a lehetőség), de sok, szoros versenyt ígérő körzetben az átlagnál nagyobb a máshol szavazók aránya – derül ki a választási honlap adataiból. Ez pedig kiélezett küzdelemben akár döntő is lehet. Elképzelhető akár véletlen egybeesés is abban, hogy a nagy küzdelmek helyszínein az átlagosnál több a máshonnan bejelentkező, de valószínűbb, hogy a plusz lakosokat – vagy legalább egy részüket – tudatosan szervezték rá a szoros körzetekre.

A fővárosi kerületekben és Pest megyében majdnem 9 ezren akarnak a tartózkodási helyükön voksolni. Ahogy a parlamenti vagy az EP-választáson, a jövő vasárnapi önkormányzati voksoláson is adott az átjelentkezés lehetősége, ha valaki nem a lakóhelyén van a szavazás napján. Igaz, jóval kisebb a mozgástér. A szabályok szerint ugyanis csak olyan körzetbe lehet átmenni, ahol az illetőnek tartózkodási helye (korábbi nevén ideiglenes lakcíme) van, ráadásul ez már megvolt a választás kitűzése előtt harminc nappal is, viszont ilyenkor a parlamenti választástól eltérően az érintett nem „viszi magával” a szavazólapot, azaz nem az eredeti körzet jelöltjeire voksol, hanem az új választókerület indulóira. Épp ezért van jelentősége annak, hogy hányan és milyen településre vagy fővárosi kerületbe jelentkeznek át...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.