2019. december 22., vasárnap

CZOMA LÁSZLÓ: HARMINC ÉV ALATT VALAMI NAGYON FÉLRECSÚSZOTT

24.HU
Szerző: LÁSZLÓ PÁL
2019.12.22.


Igazi rendszerváltó képviselő: függetlenként végigdolgozta az utolsó pártállami és az első demokratikus parlamenti ciklust. Miközben 27 évig igazgatta a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumot, ő volt az a honatya, aki először szerzett parlamenti belépőt Antall Józsefnek és Torgyán Józsefnek. A Rendszerváltás 30 sorozatunkban ezúttal Czoma Lászlót kérdeztük.

Kalandosak voltak az ön képviselő-jelölésének körülményei. 1985-ben, valahogy nem volt egyértelmű, hogy önből parlamenti képviselő lesz.

Lehet, hogy sokak számára téves tanokat fogok hirdetni, de a rendszerváltozás valójában már 1985-ben megkezdődött, amikor a Hazafias Népfront két hivatalos jelöltje mellett a lakosság is javasolhatott további jelölteket. A Népfrontnak már meg volt a két jelöltje. Én meg kaptam pár telefont, hogy feltétlenül menjek el a jelölőgyűlésre Keszthelyen, mondván, a Festetics-kastély igazgatójának ott a helye.

Nem is tudta, hogy jelölni fogják?

Nem tudtam. A 11. sorban ültem, amikor megkérdezték, van-e bárkinek javaslata, hogy kit jelöljenek még. Egy köztiszteletben álló főorvos egyszer csak felállt, és bemondta az én nevemet meg azt, hogy egy év alatt milyen változásokat értem el a kastéllyal. Utána még 14-en jelentkeztek, hogy ők is engem javasolnának...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.