2019. december 21., szombat

SZÁMOLATLANUL KÖLTIK A PÉNZÜNKET A „HUNGAROFOCI” NEVEZETŰ HAZÁRDJÁTÉKRA

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2019.12.21.


„2019. október 29-én, akkor az NB II. 18. helyén álló Szombathelyi Haladás felbontotta Supka Attila vezetőedző és Híres Gábor másodedző szerződését. Az eredménytelenség a váltás fő oka. Úgy gondoljuk, új edzővel eredményesebbek lehetünk. Desits Szilárd jól ismeri a csapatot, ideiglenesen ő irányítja az együttest"– nyilatkozta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója.

2019. december 4-én megtudhattuk, hogy Séllei Árpád váltotta a leköszönő Tóth Miklóst a Haladás élén. A taggyűlésen kiderült, a klub kasszájába összesen 380 millió forintnak kell belekerülnie december 31-éig, különben a Haladás januárban elveszítheti az NB II-es licencét.

2019. december 19-én a most is 18. – tehát továbbra is kieső – helyen álló Szombathelyi Haladás új ügyvezetője így nyilatkozott a volt edző, Supka Attila javadalmazásáról: „1,8 millió forint volt a havi fizetése a volt vezetőedzőnek, de a többségi tulajdonos tett be pénzt a klubba, így ma minden tartozásunkat kifizettük az edzőknek és a játékosoknak. A klub tulajdonosi szerkezete rendezett, leadtunk egy tervet, amit tartani fogunk. (…) A szezont végigjátsszuk és ennek meglesznek a feltételei. Az átadás-átvétel megtörtént, de nincsenek aláírva a papírok, mert Tóth Miklós volt ügyvezetőt nem találjuk. A város azzal tud segíteni, ha nem hoz negatív határozatot, mert az MLSZ ezt is figyeli.”

Szóval ilyen bonyolult módon tudtam meg, hogy Supka Attila havi személyi alapbére bruttó 1 millió 800 ezer forint volt. Látva az eredményeket: prémium, jutalom kifizetésére talán nem került sor. No, most ha a magyar másodosztály legalsó régiójában tanyázó – és a csőd szélén táncoló – focicsapatnál az edző fizuja 1,8 millió, akkor vajon mennyi lehet a feljutásra esélyes kluboknál? Ráadásul a Hali évek óta szemérmetlenül feji a város kasszáját, és hipermodern stadionjuk pedig hétről-hétre kong az ürességtől. Az elmúlt két hónapban előrelépés nem történt, a labdarúgás területén biztosan nem. A haladas.hu honlap közlése szerint, a csapat munkáját húsz fős stáb segíti – gondolom, nem társadalmi munkában.

Valaki mondja meg, hogy az NB II másik 19 csapatánál mennyit keresnek az edzők! Tételesen, a valóságnak megfelelő összegben. Kíváncsi vagyok, hogy ezek a jövedelmek miként illeszkednek a teljesítményekhez. És, ha megismerhetjük a tréneri díjazás számait, akkor talán nem lesz titkos a játékosok jövedelme sem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.