2020. január 28., kedd

29 KÖZBESZERZÉST NYERT AZ ELMÚLT ÉVEKBEN EGY CÉG A XII. KERÜLETBEN 17 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKBEN

ÁTLÁTSZÓ / KÖZBESZERZÉS
Szerző: RUTAI LILI
2020.01.28.



Az Archibona Kft. hét év alatt huszonkilenc, a XII. kerületi önkormányzat által kiírt közbeszerzést nyert. Az építőcég végezte több iskola, sportlétesítmény és kulturális egység építését vagy felújítását, például a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont kivitelezését, és a normafai, egykori ÁVH-villa renoválását is. 

2013 augusztusában jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben az első tender, amit az Archibona Kft. nyert meg. A Krisztinavárosi bölcsőde kivitelezési munkáinak második szakaszát kapta meg a cég nettó 149,6 forintért. Ez volt az első közbeszerzés azon 29 közül, amit a XII. kerületi önkormányzattól az Archibona Kft. nyert meg az elmúlt években összesen 17 milliárd forint értékben.

2013-ban kettő, 2014-ben három, 2015-ben kettő, 2016-ban négy, 2017-ben hat, 2018-ban öt, majd 2019-ben megint hat közbeszerzést nyert a cég a Hegyvidéki Önkormányzattól, idén januárban pedig ismét egyet.

Az Archibona rengeteget dolgozott a XII. kerület iskoláin: kétszer foglalkozott az Arany János Általános Iskola és Gimnázium felújításával összesen 140 millió forint értékben (2013-ban és 2014-ben), és ötször a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium épületével (2014-ben, 2017-ben kétszer is, 2018-ban, majd 2019-ben). Igaz, ebből csak négyet fizetett nettó 798 millió forint értékben a XII. kerületi önkormányzat, egyet pedig nettó 395 millió forint értékben a Közép-Budai Tankerületi Központ állt...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.