2020. január 15., szerda

A KORMÁNY MÉG RAGASZKODIK KUDARCOS LAKÁSPOLITIKÁJÁHOZ, DE AZ MÁR NEM TARTHATÓ SOKÁIG

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VARGA DÓRA
2020.01.15.


Eseti parlamenti bizottság felállítását indítványozza egy ciklusokon átívelő, konszenzusos lakáspolitikai koncepció kidolgozása érdekében a Párbeszéd – jelentette be Kocsis-Cake Olivio, a párt országgyűlési képviselője Matolcsy György jegybankelnök hétfői, a kormány lakáspolitikáját erősen kritizáló publicisztikájára reagálva. 

A Magyar Nemzeti Bank elemzői az utóbbi időben egyre gyakrabban hívták fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon jelentősen romlott a lakhatás elérhetősége, és ez már versenyképességi kockázatokat jelent. Azt is többször jelezték, hogy az ingatlanárak elszabadulása az Orbán Viktornak oly fontos gyermekvállalási kedvet is letörheti, miközben ösztönözheti a fiatalok külföldre vándorlását. 

A kormány azonban mindeddig nem látta szükségét változtatni a kizárólag a kereslet növelésére fókuszáló lakáspolitikáján. Hétfőn így Matolcsy György maga is ráerősített a korábbi finom kritikákra. A növekedés.hu-n megjelent publicisztikájában egyenesen a kormányt tette felelőssé az egyre megfizethetetlenebb lakásárakért. A kormányzati lakáspolitika egyértelmű kudarc – jelentette ki tételesen felsorolva a problémákat, majd többek között Ausztria példáját is a kormányzat figyelmébe ajánlva egy, a lakáspolitikával foglalkozó kormányzati szervezet felállítását és egy új stratégia kidolgozását javasolta. 

A jó példáért valóban elég csupán a szomszédig menni: erre korábban a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület is felhívta már a figyelmet. Ausztriában a közhasznú bérlakásszektor évente 15 ezer lakást épít fel: ezek az ingatlanok alapvetően bérlakásként működnek, de a bérlők meg is vásárolhatják őket. A közhasznú lakásépítő társaságoknak az építéshez az állam kedvező hiteleket és lakásépítési támogatásokat biztosít. A 4,6 milliós osztrák lakásállomány majdnem felét így a bérlakások teszik ki, miközben az osztrák lakástámogatási rendszer viszonylag olcsó, a GDP 0,5 százalékát fordítják erre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.