2020. január 18., szombat

AZ ISKOLA, AHOL EGYFOLYTÁBAN VÁLTOZIK, MEDDIG TART EGY TANÓRA

24.HU
Szerző: GRÁD-KOVÁCS MÁRTA
2020.01.18.


Kiscsoportos oktatás, alternatív módszerek, lelkes és izgága gyerekek: egyebek közt ezek jellemzik a Turbó Tanodát, ahol – noha minden diák kicsit más – együtt különleges közösséget alkotnak. Eltöltöttünk egy délelőttöt az iskolában, amelynek vezetője, Sindulár Marianna elárulta azt is, minek köszönhető, hogy ide egy tanítási szünet után ténylegesen visszavágynak a gyerekek.

Stop!

– szólalnak fel egymás után a Turbó Suli második osztályos tanulói a szerda délelőtti matematika órán. A diákok nem a számolást szeretnék ezzel felfüggeszteni aznapra, hanem megtanulták, ha hozzá szeretnének szólni az órához, közbekiabálás helyett így kell jelezniük azt. Ebből azért nem lesz nagy hangzavar, mert a teremben mindössze nyolcan próbálják egyszerre elsajátítani a matematika rejtelmeit. A kis létszám csak egyik az iskola különleges adottságai közül.

A Turbó Tanoda 2015-ben alakult, ekkoriban még elsősorban tanulási diagnosztikával, képességfejlesztéssel és tehetséggondozással foglalkoztak. Két évvel később a Budai Magánzeneiskolával karöltve indították el a Turbó Twister névre keresztelt iskola-előkészítő foglalkozásaikat, a tavalyi évtől pedig a Turbó Suli magántanulói csoportja is elindult általános iskolás gyerekek részére.

A második kerületi iskola tantermeit körbejárva minden helyiségben találkozhatunk olyasmivel, ami a közoktatásban nevelkedetteknek szokatlannak, egyúttal irigylésre méltónak tűnhet. A délelőtt folyamán az egyik teremben a gyerekek egy tetszőleges hangszer virtuózává válhatnak, míg máshol a tanítónővel karöltve a földön ülve társasjátékoznak.

Szembetűnő az is, hogy a gyerekek mellett iskolatáska helyett saját színes dobozuk hever, ezekben tarthatják az iskolai felszerelésüket. Néhányan cipő nélkül rugaszkodnak neki a megoldandó feladatoknak, mindenki maga döntheti el, leginkább hogyan kényelmes a számára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.