2020. március 26., csütörtök

A KORMÁNY A DIKTATÚRÁHOZ AKAR ÚJABB JOGI ALAPOT TEREMTENI

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.03.26.


Éjféltől hatályukat vesztik azok a kormányrendeletek, amelyek az ítélkezési szünetre, az egyetemi látogatás tilalmára, az óvodai és bölcsődei bezárásokra, a kínai, az olasz és az iráni beutazásai tilalomra, a lejáró okmányok elfogadására, a honvédség bevonására, illetve a 100 főnél nagyobb rendezvények tiltására vonatkoztak. A hatályukat vesztett rendeletek helyett, a kormány törvényt akar elfogadtatni, ami a felsoroltakon kívül, a sajtó munkájának szigorításáról szól. Egyelőre azonban nem világos, hogy a leendő törvény elfogadásáig a felsorolt tiltások érvényüket vesztik? A Hírklikk kérdésére Tóth Zoltán, egykori belügyminisztériumi államtitkár válaszol.

Végül is éjféltől a járvány visszaszorítását szolgáló kormányrendeletek hatályukat vesztették?

– Igen, de ez tudható volt már akkor is, amikor a kormány az említett rendeleteket megalkotta. Nem értem, hogy miért vannak emiatt kétségbe esve, hisz ez egyetlen kormánytagot sem érhetett váratlanul. Erre fel kellett volna készülni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.