2020. március 12., csütörtök

DÉZSI CSABA ANDRÁS: A MUNKA ÉRTÉKET TEREMT, A TINGLI-TANGLIZÁS SZÉGYEN

SZEMLÉLEK ÉRTÉKMAGAZIN
Szerző: GÉGÉNY ISTVÁN
2020.03.11.


Immár Győr polgármestereként kértük számon a sablonosnak nem nevezhető politikuson jelöltként tett kampányígéreteit, de szóba került a sport és a koronavírus is.

Néhány hónapja beszélgettünk, de az elmúlt hetekben annyi érdekesség történt a győri közéletben, hogy bőven akadnak sokakat érintő újabb témáink. Mielőtt belekezdenénk a feldobott labdák lecsapásába: hogy érzi magát immár polgármesterként, ráadásul a médiában igencsak gyakran szereplő városvezetőként?

– Valóban úgy tűnik, hogy nagyon aktív időszakomat élem, ha a sajtómegjelenéseket nézzük, de saját nézőpontomból inkább a pihenőidőszakomat töltöm. Számomra ugyanis ez a munka rendkívül megtisztelő és bizonyos értelemben szórakoztató is, miközben messze nem olyan megterhelő, mint az eddig éjjel-nappal végzett orvosi tevékenység. Ha majd a polgármesteri munkám újra kiegészül az orvoslással, akkor be fog állni a számomra megszokott terhelési szint, de most sok új információ ér, sok új feladat áll előttem, nagyon szeretem az ilyen helyzetet. Ahogy egyre jobban ásom bele magamat Győr életébe, folyamatosan kerülnek elő olyan tennivalók, amik újszerű megközelítéseket igényelnek. Úgy tűnik, hogy mindez a sajtó számára érdekes, de szerintem az emberek is érdekesnek tartják, ami most Győrben történik.

Kaptam egy olyan kritikát a múltkori interjúnkat követően, hogy nem voltam eléggé belemenős, merthogy nem kérdeztem rá azokra a bizonyos gyomlálnivalókra – holott tele volt az a beszélgetésünk konkrétumokkal. Most aztán az egész ország láthatja, hogy beindult a gyomirtás, az egyik ilyen lépés az NB2-ben szereplő felnőtt férfi futballcsapatot érinti, akik tevékenységét nem támogatja a továbbiakban a győri városvezetés. Tanácsadója, Petrov Iván egyenesen úgy fogalmazott, hogy az érintett tevékenység nem tartozik az élsport fogalomkörébe. Azt azért említsük meg, hogy a szakember tudja, miről beszél, hiszen ő Jakabos Zsuzsanna olimpikonunk edzője, egyben férje is.

– Nézőpont kérdése, hogy mit tartunk élsportnak. Én ezt a problémát a munka oldaláról közelítem meg – amint korábban említettem, a munka rendkívül fontos számomra. Annak pedig egyetlen titka van: csinálni kell. Számomra a munka nem kényszer, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy azt csinálom, amit szeretek. Nem ezt látom viszont a Győri ETO felnőtt futballistáinál. Lelketlen, eredménytelen, küzdelem nélküli játékot látok, holott a versenysport meggyőződésem szerint a küzdelemről szól. Orvosként emellett

kiemelten fontosnak tartom a tömegsportot, az egészségünket megőrző mozgást, ám ez egészen más, mint az élsport. Azoknak a felnőtt embereknek a tevékenysége, akik a futballpályán mozognak Győr színeiben az ETO csapatában az utóbbi időben, nem nevezhető munkának. Ha annak nevezném, az sértené azokat az embereket, akik munkával keresik meg a kenyerüket naponta a városban.

Meggyőződésem, hogy sok ember kiteszi a szívét-lelkét a munkahelyén azért, hogy Győr hírnevét gyarapítsa, naponta bemennek a gyárakba, hogy megtermeljék azokat az értékeket, amelyeket nem csupán a várost, hanem az egész országot gazdagítják. Győrben rengeteg értékteremtő ember dolgozik: pedagógusok, művészek, esztergályosok, orvosok, sportolók is, és még hosszan sorolhatnám a szakmákat. Ehhez viszonyítva az ETO felnőtt focisták tevékenységére konkrétan a tingli-tangli kifejezést tudnám alkalmazni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.