2020. március 12., csütörtök

ELLOPJA A NYARAT AZ EGYETEMISTÁKTÓL A KORONAVÍRUS, DE JÖHET ROSSZABB IS

24.HU
Szerző: KÁLMÁN ATTILA
2020.03.12.


...Az általános és középiskolák nyitva maradását a többek között azzal indokolta Gulyás, hogy ha azokat bezárnák, akkor jó eséllyel meg kellene ismételniük a diákoknak a tanévet. Hogy miért, azt nem fejtette ki a miniszter, de arra utalhatott, hogy az iskolákban nem tudnának elég tanórát megtartani ahhoz, hogy a köznevelési törvény értelmében befejezettnek nyilvánítható legyen a tanév. A szakszervezet szerint ilyen veszély nincs, lehetne megoldást találni a kieső tanítás órák pótlására. A köznevelési intézmények bezárásának persze a gazdasági hatása is jelentős volna: sok, a gyerekkel otthon maradni kényszerülő szülő esne ki a munkából.

Az egyetemekkel viszont nem teketóriázott a kormány, így sok helyen hosszabb szemeszterekre, esetleg elmaradó vizsgákra, legrosszabb esetben megismételt félévekre számíthatnak a hallgatók.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Hír TV-nek elmondta, egy ideje már készültek a bezárásra, mert látták, hogy például Németországban is ilyen intézkedéseket hoztak. Azonban sok egyetemet váratlanul ért, hogy egyik napról a másikra át kell állniuk a távoktatásra. Hivatalos megkeresésünkre több egyetemről is úgy reagáltak: egyelőre nem tudnak részletesen válaszolni a kérdéseinkre, mert éppen annak a kitalálásával foglalkoznak, hogy milyen megoldással okozhatnák a lehető legkisebb kárt a hallgatóknak, illetve az intézményeknek.

Több egyetemen – a Palkovics László vezette innovációs tárca javaslatára – azonnal rektori szünetet rendeltek el csütörtökre és péntekre, illetve előrehozták a közelgő tavaszi szünetet. Így tett a BME, a Corvinus, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is oktatási szünetet rendeltek el.

Egyetemi oktatókkal, dékánokkal is beszéltünk a kialakult helyzetről, de nyilatkozni csak név nélkül voltak hajlandók arra hivatkozva, hogy számos részletkérdésben még nem született döntés.

Távoktatás, de hogyan?

Azt egyik intézményben sem rejtették véka alá, hogy komoly nehézségeket okoz az egyetembezárás.

"A távoktatás megszervezése gyerekcipőben jár a nyugati egyetemekhez képest, de országon belül is hatalmasak a különbségek"

– mondta az ELTE egyik oktatója, aki hozzátette, a nagy egyetemeken belül is sokféle a helyzet ilyen szempontból, mert akadnak olyan karok, szakok, ahol igyekeztek eddig is kihasználni a távoktatási lehetőségeket, máshol nem annyira...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.