2020. március 12., csütörtök

FALUS FERENC SZERINT A KORONAVÍRUS SOKÁIG VELÜNK MARAD, DE ETTŐL NEM KELL MEGIJEDNI

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Szerző: BOLGÁR GYÖRGY
2020.03.11.


Falus Ferenc szerint a koronavírus-járványban a legnagyobb gond az intenzív osztályi kapacitás, ami itt azt jelenti, hogy elkülönítetten, légzési osztályokon tudnak-e ápolni betegeket úgy, hogy ne terjedjen a fertőzés. A volt tisztifőorvos úgy véli, nemcsak egy-másfél hónapra kell készülni a vírus esetében, de aki elkapja, annak 80 százaléka minden gond nélkül átvészeli, és épp emiatt a halálozási arány is a töredéke lesz annak, amiről most olvashatunk.

Fertőtlenítés, intenzív ellátás

Falus Ferenc volt országos tisztifőorvost elsőként egy hallgatónk tapasztalatai alapján arról kérdeztük, van-e értelme, ha nagy bevásárlóközpontokban a cég kitesz fertőtlenítőt, és a vásárlók akár kötelezően fertőtlenítik a kezüket? Közölte: ez mindenképpen jó és nagyon fontos, hogy minél többször mossunk vagy fertőtlenítsünk kezet. Ennél azonban nagyobb gond, hogy fertőtlenítőszer-hiány van, akik ilyet gyártanak, azoknak kapacitás- és alapanyag-problémáik is vannak, tehát kicsit későn kezdtek el az országban a készletek feltöltésével foglalkozni.

Kiemelte: ebben a járványban a legnagyobb gond az intenzív osztályi kapacitás, ami itt azt jelenti, hogy elkülönítetten, erre a célra szervezett légzési intenzív osztályokon tudnak-e ápolni betegeket úgy, hogy más betegeket és egymást ne fertőzzék meg, és ehhez tudnak-e hozzáértő személyzetet biztosítani. Ez lesz a szűk keresztmetszet a következő hónapokban – közölte. A fővárosban körülbelül 600 intenzív ágy van, ha ennek a felét (300-at) fel lehet szabadítani a koronavírusos betegek tüdőgyulladásának kezelésére, az szerinte előbb-utóbb megtelik, és új kapacitásokat kell szervezni. Mi lesz, ha 4-500, vagy több beteg lesz? - kérdeztük. Falus Ferenc szerint lehet további ágyakat szervezni, lélegeztetőgépeket szerezni, és Kínában reményteli gyógyszerkísérleteket folytatnak.

De a legfontosabb – hangsúlyozta – a személyes védekezés, főleg a veszélyeztetett emberek esetében. Ők azok, akinek több betegségük van, idősek, legyengült immunrendszerűek (például transzplantáltak). Falus Ferenc szerint nem szabad abban a hitben ringatni magunkat, hogy néhány hónapról van szó, inkább egy-másfél évről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.