2020. március 21., szombat

FELELŐTLEN HÉTKÖZNAPI VÍRUSNYÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2020.03.20.


... vannak olyan dolgok, amik kicsiben kezdődnek és nagy bajban végződnek. Ezt valahogy most mindenkinek meg kellene értenie. Magáért, a szomszédért, az embertársainkért. Fölfoghatná végre a sok víRusnya, hogy az életünk nem játék.

Meg azt is, hogy az nem elég, hogy minden magyarok vezére megment, meg is gyógyít. Az már csak azért sem lehet, mert ez az ember már régen beteg. Régen karanténban lenne a helye. Ostobán csinálja a cirkuszt, nem nyugszik még most sem. Ebben a szörnyű helyzetben még mindig ott tart, hogy a fénynek mindenkor rá kell esnie, mert nincs az a koronavírus, amiért ne folytatná a migránsozást, az önmutogatást. Egy olyan szélhámos, aki kihirdeti a veszélyhelyzetet, aztán elmegy egy valag pénzünkkel Moldovába, és köhécsel a kamerába, majd megméreti a lázát a reptéren tudatlan ostobaként. A picike ember találkozik a szerb elnökkel is, és a világ röhejére eljátsszák a nagy védekezőt.

Ezek a hittérítő szekta tagok és a buta szomszédok a családjaikkal együtt azt ne higgyék, hogy majd ez a köpcös menti meg őket bármiféle betegségtől, vírustól. Halkan mondanám, hogy nem. Mert mi itt élünk az iparosodott, fejlett Közép-Magyarországon, és a legnagyobb kórházban még teszt sincs, szájmaszkot nem láttunk, mert az sincs, úgy ahogyan kézfertőtlenítő sem.

Megjegyzem, hogy vegyészmérnök barátnőm azt mondja, nem kellene hisztériázni, mert a szappan ugyanúgy megfelel, mint a többezres löttyök. És addig kell vele kezet mosni, amíg Flóra unokája. Aki Németországban él, és ott nem percekben, másodpercekben mérik az alapos kézmosást, hanem úgy magyarázták el a gyerekeknek a pedagógusok, hogy kétszer énekeljék el a Happy birthday to you dalt, annyi a kézmosási idő. És Flóra napjában többször élvezettel énekel.

Felelőtlen, hétköznapi víRusnyák, az a helyzet, hogy amíg többségünk itt maradt egyedül a bajban, addig bizony az ajtónk zárva előttetek. Majd szólunk, ha bekopoghattok. És ezt sem Orbán dönti majd el! Mi a büdös francot nem lehet ezen érteni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.