2020. március 26., csütörtök

MIT NÉZZÜNK, HA MÉG MINDIG NEM MOZDULHATUNK KI A LAKÁSBÓL?

INDEX
Szerzők: KLÁG DÁVID, MATALIN DÓRA
2020.03.26. 


Ez itt ismét a Karantévé, az Index rendszeresen jelentkező cikksorozata a magyar streamingszolgáltatóknál megjelent új tartalmakról, hogy legyen mit nézni az otthoni bezártságban. Az előző heti ajánlónkat ezen a linken lehet elérni. 

Amit mindenképpen érdemes tudni, hogy a magyar digitális megjelenéseket még mindig sokszor rejtély övezi. A járványveszély súlyosbodásával és az amerikai mozik bezárásával több cég is bejelentette az Egyesült Államokban, hogy az általuk készített filmeket sokkal hamarabb meg lehet majd nézni online, egy 20 dolláros, két napra érvényes bérleti díj fejében. Ilyen film volt az Emma című Jane Austen-adaptáció, A vadászat című politikai szatíra, A láthatatlan ember című klasszikus horrorfeldogozás, az Előre! című Pixar-rajzfilm és a Bloodshot című Vin Diesel-akciófilm is.

Az előbbi három már múlt hét pénteken feltűnt az amerikai iTunes kínálatában, a magyarban viszont hiába kereshettük őket, a Universal központjában úgy döntöttek, hogy ezeket a filmeket még nem teszik elérhetővé nálunk, pedig a magyar mozik ugyanannyira zárva vannak, mint az amerikaiak. A Disney az Egyesült Államokban szintén korábbra hozta a legutóbbi Csillagok háborúja-epizód, a Skywalker kora digitális megjelenését, de a magyar online boltokban még mindig csak előrendelni lehet.

A lista nem teljeskörű, inkább egy ajánló azoknak, akik keresik az újdonságokat, és szeretnének többet is tudni róluk. És van egy kis átfedés a múlt heti megjelenésekkel is, mert volt olyan, amit kihagytunk az előző cikkből, de ebbe már beleraktuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.