2020. április 17., péntek

SUTBA KELLETT DOBNI, AMIT 2022-RE TERVEZTEK

INDEX
Szerző: FÁBÁN TAMÁS
2020.04.17.


A koronavírus felforgatta a magyar politikát, a járvány elsősorban a kormány számításait húzta keresztül. Ennek ellenére a Fidesz a válság első szakaszából kihozta a maximumot, az ellenzék pedig hibázott, de ettől még politikai szempontból nagyon kemény időszak vár Orbán Viktorra. Változik-e az ellenzék 2022-es stratégiája? Orbán tényleg jó válságkezelő? Mennyire készülnek kemény időszakra a Fideszben? Elemzőktől és politikusoktól kérdeztük, milyen lesz a magyar politika a koronavírus után.

Március közepén indul a nyolcadik nemzeti konzultáció – jelentette március 10-én a kormánypárti Magyar Nemzet. A kormány olyan, az emberek igazságérzetét szerinte sértő kérdésekben kéri ki a magyarok véleményét, mint a börtönbiznisz, a gyöngyöspatai kárpótlás vagy éppen a bírák érzékenyítése. A nemzeti konzultáció eredményéből még tavasszal törvények születhetnek, állt a cikkben.

Egy héttel azután, hogy a koronavírus megjelent Magyarországon, a kormány még mindig azt remélte, hogy a világjárvány mintegy mellékes témaként átsiklik az országon, és nem zavarja meg az emberek igazságérzetéről szóló nemzeti konzultációját. Pedig ekkor már tízezer felett járt az Olaszországban regisztrált fertőzöttek száma, Európa vezetői pedig rendkívüli videókonferencián készültek a járványra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.