2020. április 30., csütörtök

TÍZ ÉVE PÖFFESZKEDIK A TELJHATALOMBAN, DE ÍGY IS BOLDOGTALAN ÉS NYOMORULT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.04.29.


Jó estét kívánok mindenkinek! Azoknak is, akik a magyar nemzet részei, mert Kövér László elismeri őket ebbéli minőségükben, és azoknak is, akik nem a magyar nemzet részei, mert Kövér László így döntött.

Ami engem illet, én nem azért tekintek szánalommal Kövér Lászlóra, mert hányassal kezdődik a személyi száma, hanem azért, mert az a verbálisan pusztító szellemi méreganyag, amit akár egyetlen indokolatlanul hosszú propaganda-interjú során képes világgá öklendezni a bajsza alól, önmagában majdnem olyan káros, mint a NER sok éves fennállása. Nehéz eldönteni, melyik a súlyosabb, bár lényegében mindegy is. Az, hogy Kövér László közjogi méltatlanság (sorrendben a hármas számú, ha már így egymás közt vagyunk) fejében az Európai Unió vezetői és a náci hadsereg parancsnokai közé egyenlőségjel tehető (biztos sokan emlékeznek, hogyan csapkodták magukat napokig a földhöz, amiért Donald Tusk az orbánista propaganda kedvenc ideológusának számító Carl Schmitt valószínűsíthető büszkeségét emlegette Orbán kapcsán), vagy az, hogy már megint jogot formált arra, hogy a párthovatartozásból vezesse le azoknak az identitását, akik szembenállnak velük, kivénhedt, korrupt, hatalommániás, sosem volt demokratákkal. Az, hogy még Greta Thunberg fikázására is futotta a háromnevű mikrofonállvánnyal való összekacsintás hevében (Soros gyalázása közben tán még köpött is egyet), annyira szánalmas, hogy kommentálni is undorodom.

Miután tavaly augusztusban azt is eldöntötte, hogy ki az igazán jó magyar (Kövér NER-társ szerint akinek 3-4 igazi magyar gyermeke és 9-16 unokája van), miután kifejtette, hogy a normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak, miután megélhetésileg folyik az összes nyílásán a kommunistázás, miután marhaságnak nevezte a fékek és egyensúlyok/ellensúlyok rendszerét, miután házelnökként úgy önkényeskedik és tahóskodik, ahogy kedve tartja, lényegében felesleges rangsorolni a mocskolódásait. Ezt azért akkor is tegyük ide:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.