2020. május 30., szombat

TUDOMÁNYELLENESSÉG: FENYEGETŐ VILÁGJÁRVÁNY

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BOLDOGKŐI ZSOLT
2020.05.30.


Korunk groteszk paradoxona, hogy míg a tudomány szédítő ütemben tárja fel a világ titkait, addig, ezzel párhuzamosan, a tudatlanság térnyerése zajlik a társadalmi gondolkodásban. A tudományellenesség és az irracionalizmus politikába való benyomulása a modern nyugati civilizáció alapértékeit veszélyezteti.


Az értelem harca
Az öntudatra ébredt értelem számára a középkor átvészelendő időnek számított. Ebben az ideológia által dominált korban a Föld a világ központja volt, a „bűnös” ember pedig a szent figyelemé. Ha az egyházi tanoknak ellentmondó tudás néha ki is csírázott a teokrácia talaján, rögtön máglyára került. A ráció először a reneszánszban lázadt fel, s követelt magának teret, még ha kissé szégyenlősen is, a művészet köntösében rejtőzködve. A felvilágosodás már nyíltan hirdette az ész uralmát, az antiklerikalizmus jegyében határozva meg magát. A modern Nyugat emelte a legmagasabb szintre a ráció rangját, tudománya révén pedig megteremtette tudásunk és gondolkodásunk egzakt kereteit. A harmadik évezred nyitányán az értelem váratlanul újabb kihívásokkal találja szembe magát. Noha az internet a véleményszabadság kifejezésének igen fontos eszközévé vált, a gondolatok demokratizálódása a tudás értékének társadalmi szintű amortizációjához vezetett. A tudományos és racionális gondolkodás tekintélye zuhanórepülésbe kezdett, az igazság és igazságosság fogalmait pedig a feléledt csoportösztön szaggatja éppen darabokra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.