2020. június 4., csütörtök

EGY TANYA IDE, A GÉMESKÚT ODA: ELŐSZÖR NYILVÁNOSAK A RÉSZLETES TRIANONI TÉRKÉPEK

INDEX
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2020.06.04.


Egy államhatár jogi, földrajzi és politikai szempontból is különös valami, aminek a megrajzolása csak egy elnagyolt térképen tűnik egyszerűnek. Az 1920-as békeszerződés után még évekig húzódott a pontos határkijelölés. Az Arcanum Mapire oldalán most nyilvánosak lettek az eddig szélesebb körben nem ismert részletes határtérképek.

A trianoni békeszerződés az egyéb békefeltételek mellett természetesen meghatározta az új határokat is, de ezeket csak egy körülbelüli sávban jelölte ki, erről szólt a békeszerződés 27. cikke. A határok pontos és végleges kijelölésére, állami és államközi szerződésekben való rögzítésére és a határkövek felállítására azonban csak évekkel később került sor, egy meglepően elhúzódó eljárás végén.

Ez volt a határkijelölő bizottságok feladata, melyekbe az érintett országok (a felvidéki szakaszokon például Csehszlovákia és Magyarország) képviselői mellett a győztes antanthatalmak is delegáltak egy-egy tagot. Ez a gyakorlatban brit, francia, olasz és japán részvételt jelentett, és a magyarok eleinte igen nagy reményeket fűztek a dologhoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.