2020. június 28., vasárnap

EGY TÁRSADALOMTUDÓS 2010-BEN ELŐREJELEZTE, HOGY 2020-BAN A FEJE TETEJÉRE ÁLL A NYUGATI VILÁG

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2020.06.27.


...Ahogy arról korábban már írtunk, a gazdasági válságokat az elemzők általában elég gyengén tudják előrejelezni, pont ezért érdekes kérdés, hogy vajon a politikai válságok könnyebben előrejelezhetőek-e?

Ezért is érdekesek az orosz-amerikai Peter Turchin, a University of Connecticut kutatójának munkái. Turchin az elmúlt hetekben azzal került be több nagy presztízsű lapba, hogy 2010-ben a természettudományos Nature folyóirat felkérésére készült írásában

előrejelezte azt a káoszt, ami eddig a 2020-as évet jellemezte.

És hogy hogy jön ide a science fiction? Úgy, hogy Turchin nem megérzések alapján jósolt 2010-ben, hanem elég komoly tudományos elemzésre támaszkodott, amikor előrejelezte a folyamatokat.

Turchin megközelítése azért is érdekes, mert a társadalomtudomány főáramától messze áll, ő maga a biológia felől jön, de kutatásaiban matematikai és a statisztikai módszerekkel hosszú távú trendek alapján próbálja előrejelezni, hogy merre halad a világ. Az általa képviselt tudományos irányzatot kliodinamikának hívja, ami a történeti makroszociológia és az empirikus (adatalapú) történelemtudomány (más néven kliometria) határmezsgyéjén helyezkedik el, és matematikai és statisztikai modelleket alkalmaz.

2010-ben Turchin a Nature-ben azt írta, az Egyesült Államokban a stagnáló vagy csökkenő reálbérek, az növekvő egyenlőtlenségek, a képzettségüknek megfelelő állások nélkül maradó diplomások és a növekvő államadósság feszültségeket okoz. Az elitek közben a problémák megoldása helyett kizárólag a hatalom megszerzésén marakodnak, és ez a két dolog együtt történelmi nézőpontból általában politikailag instabil időszakokat előz meg. 2013-ban aztán egy hosszabb és részletesebb tanulmányban modellekkel és adatokkal is alátámasztotta, hogy mire alapozza az előrejelzését (a tanulmányt ide kattintva lehet elérni).

Az Egyesült Államokban nagyjából 50 évente követték egymást a stabil és instabil periódusok, fordulópont volt az 1870, az 1920, az 1970 körüli időszak. A hosszú szakaszok Turchin megfigyelése alapján akár évszázadokat is lefednek, amelyen belül évtizedekig tartanak a békés időszakok, amiket a válságjelenségek felerősödésével jellemezhető periódusok követnek, amiknek a végén olyan politikai válságok alakulnak ki, amilyeneket most az Egyesült Államokban láthatunk.

Turchin számításai alapján 2020 környékén is valami hasonlóra számított. És ez aztán be is jött: tavasszal világjárvány futott végig a világon, ez súlyos gazdasági válságot okozott, és az USA-ban George Floyd halála után pedig számos amerikai városban erőszakos összecsapások formájában eszkalálódtak a faji egyenlőtlenségek mentén évtizedek óta gyűlő feszültségek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.