2020. június 19., péntek

ORBÁN EGÉSZ EGYSZERŰEN NEM MONDOTT MA IGAZAT!

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.06.19.


„Még, hogy ők mentettek meg akár egyetlen életet is! Ez egész egyszerűen nem igaz: ők inkább megöltek embereket a kórházak kiürítésével és az egészségügyi ellátásoknak az indokoltnál nagyobb mértékű szétverésével” – reagált Falus Ferenc, korábbi országos tisztifőorvos, járványügyi szakértő Orbán Viktor ma szavaira. A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádiós interjújában azt mondta, hogy a koronavírus-járvány elleni sikeres magyarországi védekezés több tízezer ember életét mentette meg. Falus szerint, az meg különösen kockázatos, hogy Orbán arról is beszélt, hogy „ne rontsuk el a kedvünket, örüljünk...szabadság van, végre lehet élni”.

„Orbán ezekkel a mondataival a maszkviselés és a szociális távolságtartás ellen érvel, ugyanúgy, mint korábban, amikor – emlékezzünk csak! – még véletlenül sem voltak hajlandók felvenni a maszkot, pedig azzal példát mutathattak volna” – szögezte le Falus Ferenc. Mint emlékezetes, az operatív törzs nagyon hosszú ideig egyenesen ellenezte a maszk viselését, miközben bizonyított tény, hogy a maszk hatásos a vírus terjedése elleni küzdelemben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.