2020. június 6., szombat

SZŰCS TAMÁS: A MEGSZERZETT TUDÁS IS EL FOG VESZNI

HÍRKLIKK
Szerző: BUDAI BALÁZS
2020.06.06.



El kellene halasztani NAT bevezetését, azért, hogy a távoktatás alatt felhalmozott tudást beépítsék a rendszerbe – nyilatkozta Szűcs Tamás a Pedagógusok Demokratikus Szövetségének (PDSZ) elnöke, akit a holnapi pedagógusnap kapcsán kerestünk meg. Azt is elmondta, hogy a vírus ideje alatt kiderült, hogy a pedagógusoknak egy túlszabályzott keretrendszerben kell dolgozniuk, valamint azt is megemlítette, hogy szerinte hogyan tudná a kormány kimutatni az elismerését a pedagógus szakma iránt.

Szűcs Tamás lapunknak adott interjújában arról beszélt, hogy a pedagógusok hasonló problémákkal szembesülnek, mint az egészségügyi dolgozók. A legfőbb hiányosságot mind a két szektorban abban látja, hogy az alapfelszereltség minősége és mennyisége sem megfelelő.

Szerinte a szakma megbecsülése több irányból megközelíthető. Az egyik a manapság már elengedhetetlen anyagi vonzat. A szövetség elnöke elmondta, hogy amíg korábban 51 és fél óra volt a pedagógusok átlagos heti munkaideje, mostanra, a járvány előtti időszakra, már 56 órára nőtt ez a szám, ami a Fidesz által bevezetett oktatásügyi törvényeknek köszönhető. Úgy gondolja, hogy az elismerés első lépcsőfoka az lenne, ha ezt a többletmunkát az állam kifizetné, úgy, hogy az alapbéreket európai szintűre emelné. A kormány nem úgy tudná elismerni a pedagógusokat, ahogy az egészségügyi dolgozókat – azaz nem egyszeri, moráljavító bónuszra van szükség...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.