2020. július 14., kedd

MEGHALT BOGDÁN LÁSZLÓ, CSERDI POLGÁRMESTERE

INDEX
Szerző: MG
2020.07.14.


Az Index helyi forrásokból úgy értesült, hogy éjszaka holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Forrásaink szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében tegnap este találtak rá, miután a családja keresni kezdte. A halálhírt az Indexnek Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének vezetője, valamint Kolompár Orbán, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke is megerősítette, aki ma találkozott volna Bogdán Lászlóval, és a férfi családjától értesült a hírről.

A haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, további részleteket nem közöltek. (A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében szokta vizsgálni az öngyilkossági eseteket.)

Bogdán László 46 éves volt, 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. 2013-ban lett országosan ismert, miután a cserdieknek bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett, amire ellentmondásos címe miatt a média is felfigyelt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.