2020. július 3., péntek

TÖBB MINT EGYMILLIÁRDOT KÖLT A KORMÁNY AZ IDEI TŰZIJÁTÉKRA, TÍZSZER ANNYIT, MINT NÉGY ÉVE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2020.07.01.


Minden eddiginél nagyobb és drágább lesz az idei augusztus 20-ai tűzijáték: összesen nettó 1,3 milliárd forintot költ rá a kormány. Úgy tűnik, hiába a tiltakozás, a közel százezer aláírás vagy épp a Lánchídat érintő tilalom, megtartják a rendezvényt.

Amit már eddig is tudni lehetett a 24.hu cikke nyomán, most az uniós közbeszerzési értesítőben közzétett információk is megerősítettek: lesz Budepesten tűzijáték augusztus 20-án, az Antenna Hungária bonyolítja le, és nettó 1,3 milliárd forintba fog kerülni. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal által kiírt közbeszerzés meghívásos volt, három céget kértek fel ajánlattételre, ebből az “Antenna Hungária” Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. lett a befutó. A keretszerződést már június 19-én aláírták.

Az összegért a cégnek feladata lesz augusztus 20-án, az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartandó tűzijáték zenei alapjának és látványtervének kidolgozása, a tűzijáték lebonyolítása, valamint a biztosítási feladatok ellátása.

Négy évvel ezelőtt még csak 140 millió forintot költött a komrány a fővárosi tűzijátékra, idén ennek majdnem a tízszeresét.

Pedig sokan úgy vélik, a pandémia okozta válság után hasznosabb dolgokra is el lehetne költeni a pénzt, ezért aláírásgyűjtő kampány is indult. A petíciót eddig 89 ezren írták alá, a Momentum pedig javasolta, hogy egy szolidaritási alapba tegye inkább a kormány a tűzijátékra szánt pénzt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.