2020. november 13., péntek

„ELKESERÍTŐ, HOGY A SZÜLŐVÉ VÁLÁSHOZ EGY ILYEN TORTÚRÁN KELL KERESZTÜLMENNEM”

HVG / ITTHON
Szerzők: CZEGLÉDI FANNI, SERDÜLT VKTÓRIA
2020.11.12.


Hidegzuhanyként érte az érintetteket a kormány javaslata, amely miniszteri engedélyhez kötné az egyedülállók örökbefogadását. A szakértő attól fél, a döntés az örökbefogadásra váró gyermekeket érinti majd a legrosszabbul, mások szerint pedig a törvénnyel a hazai meleg társadalmat bélyegezhetik meg. A miniszter ígéri, szó sincs róla, hogy ne fogadhatnának örökbe egyedülállók, a méltányosságról a konkrét helyzet ismeretében, szakemberek véleménye alapján döntenek majd.

„Elmondhatatlanul megalázó"


– röviden így foglalták össze lapunknak leendő vagy már gyermeket nevelő egyedülálló - a törvény mindenkit, aki nem házasságban él, egyedülállónak tekint - örökbe fogadók azt a törvénymódosítást, amely a jövőben csak házaspároknak engedélyezné az örökbefogadást. A gyámhatóság csak akkor tehetne kivételt, ha a családpolitikáért felelős miniszter (jelen esetben Novák Katalin) méltányosságból engedélyezi az alkalmassági vizsgálatot.

A 40-hez közelítő Adél már évek óta tudatosan készül arra, hogy egyedül fogadjon örökbe. Amikor azonban kedd este elolvasta a híreket, egyszerre öntötte el a düh és a kétségbeesés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.