2020. december 28., hétfő

GYEREKPÁNCÉL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.12.28.


Orbán Viktor őfőméltósága körülnézett a kincstárban, rábökött II. Zsigmond Ágost gyerekpáncéljára, és azt mondta, csomagolják el az ő bratankijának, kössék át masnival és küldjék Lengyelbe a kiskacsa anyukájához, ahogyan a nóta mondja. Ez a gyerekpáncél a Nemzeti Múzeum féltett kincse volt, s mint ilyen, nemzetünk – nem fideszi értelemben – tulajdona. A Tercsié, Fercsié, Katáé és Kláráé. Köztulajdon, közgyűjtemény, tehát közpénz. Azzal a sorssal, úgy látszik. Orbán Viktor őfőméltósága tudata meghasadt, és az a tévképzete, hogy az ország, annak javai és kincsei, pénze, hegyei és mezői mind az övé.

Nem. Egyáltalán nem. Valaki hozzá közel álló szelíden elmagyarázhatná őfőméltóságának, hogy ez nem feudalizmus, ahol kastélyokat, épületeket, földeket és pénzt úgy osztogat a hűbéreseknek, mint cukorkát a pedofil, ostyát a bádogbános. Legutóbb is csak hümmentettünk, amikor a Kádár-villát átadta II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkának, tátott szájjal néztünk, amikor más egyházak számolatlanul kapnak épületeket, alapítványok kúriákat, szórja az állam vagyonát, ilyképp a miénket. Igaz, a pártja székházát is eladta, hogy apuka bányát vehessen belőle.

Azóta van másik székház, mint ahogyan lett budivégi stadion is. Nem egyszerűen ellopja az országot, hanem perverz módon teszi magáévá, ahogyan belakta a karmelitákat, ott főzöget, koviubit pancsol és az erkélyen húzatja a nótát, miközben a cimborákkal és csinovnyikokkal iszogat. Az alattvalókat eladja rabszolgának a BMW-hez és társaihoz, stadionokat épít cirkuszi játékokra, a papokkal a maga dicsőségét zengeti, számolatlan adókat vet ki, hogy a birodalmát építhesse, majd kegyként utalványokat osztogat. Olykor túlzónak érződött Bödőcs karakterisztikája a Felcsúti Ramszesszel, de igaza van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.