2020. december 9., szerda

LENGYELORSZÁGGAL EGYÜTT ELÉG ERŐSEK VAGYUNK AHHOZ, HOGY MEGVÉDJÜK AZ ÉRDEKEINKET. MÁRMINT ORBÁN VIKTOR ÉRDEKEIT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.12.09.


Borzasztó jó reggelt kívánok mindenkinek! Najó, de miért a lengyel sajtóból kellett első körben megtudniuk mimagyaroknak, hogy tegnap hirtelenváratlanul Varsóba repült minden idők legszuverénebb magyar miniszterelnöke? A nem fideszes sajtó már rég megírta, hogy a felcsúti vétóblöffölő kedden saját kérésére (mármint a találkozót ő kérte) ismét Varsóban tárgyal Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, valamint a lengyel kormánypárt elnökével és minden lengyel nyomorúságok kútfejével, Jaroslaw Kaczynskivel, amikor Havasi Bertalan, miniszterelnöki mindenes késve megerősítette az állami álhírügynökségnek, hogy a hír igaz.

Ne akadjunk fenn apróságokon: ahhoz képest, hogy mi mindent nem tartott szükségesnek az elmúlt tíz évben a nyilvánosság orrára kötni, mi mindent titkolt és sunnyogott el, ez igazán bagatell. Utólag most is eldicsekedett a látogatásával, szóval ne kössek bele a brüsszeli ereszcsatornákról lelógó erkölcsiségbe. Hogy csak egy viszonylag friss példát említsek sunnyogás témakörben: amikor úgy döntött, hogy izmozásból, bezzeg és csakazértis eladósítja az országot a kínai vagy az orosz bolhapiacon, előtte bejelentette? Nem. Az is tény, hogy amennyiben kizárólag a Boldog Istvánokról, mindenféle táskás emberekről, gondosan lezsírozott közpénzüzletekről ismert maffiája jövője múlna ezen a dacos-hisztérikus mutatványon, és nem egy egész ország sora, akkor röhöghetnénk is, mert egyrészt vicces ahogy vergődik, mint malac a jégen, másrészt ahogy tíz éve lenni szokott, a végén majd úgyis belemegy valamibe, amire rá tudja fogni, hogy győzött.

Amúgy szó szerint ez van: már megint jó esélyei vannak, és közel áll a győzelemhez. Propagandavideó is készült róla, ő mondta a szájával. Hogy Lengyelországgal együtt elég erősek vagyunk Orbán Mimagyarok Viktor, hogy megvédjük az érdekeinket, azaz Orbán Viktor érdekeit. Hát hiszen az a pénz nem ajándék, JÁR NEKÜNK, és nem kapcsolható össze más szempontokkal. Mármint olyan szempontokkal, amelyek esetleg megakadályozzák, hogy el lehessen lopni ezeket a pénzeket. Mert ha mégis, akkor majd veszünk fel hitelt a piacról, mert annyira jó állapotban van a gazdaság, hogy ez nekünk nem okoz problémát.

Nagyon unom, de miután mindenféle félkegyelmű mindenféle kanálison hetek óta hangosan beszéli a hülyeséget (tegnap este a Migráns1-en éppen elcsíptem egy ilyen hazug magyarázkodást), még egyszer tisztázzuk: az uniós hitelt nem kötelező felvenni. Ugyanakkor bár az újjáépítési csomag – amelyből Magyarország részesedése közel 8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás + 10 milliárd euró kedvezményes hitel lenne – valóban nincs ingyen, de amennyiben a kormány felvenné, ez a hitel nagyságrendekkel olcsóbb, mintha az orbánista állam önállóan venné fel a pénzpiacon azért, hogy senki ne kérhesse számon az elköltését. Vagyis a holdudvar hamis, kappanhangon előadott óbégatásával szemben az Európai Unió az orbánista Magyarországnál jóval kedvezőbb feltételekkel kap hitelt, és az alacsony, most éppen negatív hitelkamatokból Magyarország is részesedhet. Ehhez képest Orbánék több milliárd eurót vettek fel a piacról évi 0,5 illetve 1,5 százalékos kamattal, miközben a gaz EU – amely nem ért meg minket, Mimagyarok Orbán Viktort – jobb adós lévén, a hitelhez nulla százalék vagy az alatti kamatozással is hozzá tud jutni. Ráadásul ez a hitel nem dobja meg az államadósságot sem. Ennek alapján pedig egyértelműen kijelenthető, hogy Orbán Viktor és Magyarország érdekei egyáltalán nem esnek egybe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.