2020. december 10., csütörtök

M3-AS METRÓ: A VÁROSVEZETÉS GONDOLKODIK A BÜNTETŐFELJELENTÉSBEN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZALAI ANNA
2020.12.10.


Budapest vezetése a BKV felügyelőbizottságának döntése ellenére fontolóra vette, hogy büntetőfeljelentést tegyen az M3-as metróvonalon futó kocsik felújítása miatt.


Az elmúlt évek legvitatottabb fővárosi ügye az M3-as metróvonalon futó orosz metrókocsik vitatható színvonalú felújítása. A kormány 2014-es döntése, miszerint csak a meglévő kocsik felújítását támogatja, kijelölte az orosz cég tendergyőzelméhez, illetve a jelenlegi szolgáltatási színvonalhoz vezető utat. Ennek eredményeként utazhatnak alacsony kényelmi szinten, klíma nélküli, tűz- és balesetveszélyes szerelvényeken a hármas metró utasai – mondta Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes mai sajtótájékoztatóján. Egyúttal bejelentette, hogy az átláthatóság és a közpénzek felelős felhasználásának jegyében mindenki számára elérhetővé teszik a hármas metró kocsijainak felújításáról szóló vizsgálati jelentést. 

Kerpel-Fronius kiemelte: erős kétség merült fel abban a tekintetben, hogy a visszakapott járművek valóban korszerűnek tekinthetőek-e. A főpolgármester-helyettes szerint ki kell deríteni, kit terhel a felelősség azért, hogy például „szigetelőszalaggal összekötött vezetékek” vannak a felújított metrókocsikon. De az is kérdéses, hogy az előző városvezetés miért nem tiltakozott a kormány döntése ellen? Ezekre a kérdésekre a Fővárosi Közgyűlés által idén felállított vizsgálóbizottság adhat választ. A bizottság elnöke Havasi Gábor a vizsgálandó kérdések között a kormány 2014-es döntését megalapozó adatokat is megemlítette. Havasi ezért meghallgatná Seszták Miklós korábbi fejlesztési minisztert, a BKV vezérigazgatóját, akkori igazgatósági és felügyelőbizottsági elnökét. A pontos listáról a bizottság dönt majd. 

A főváros azonban még a vizsgálóbizottsági jelentés elkészülte előtt dönthet arról, hogy büntetőfeljelentést tesznek-e az ügyben. Kerpel-Fronius ugyanakkor nem adott választ a Népszava azon kérdésére, hogy miként értékelik a jelentés nyilvánosságra hozatalának több hónapos halogatását...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.