2020. december 10., csütörtök

MI AZ ISTENRE TUDOTT MÉG 2,4 MILLIÁRD FORINT TAO-TÁMOGATÁST KÉRNI ORBÁN FELCSÚTI FOCIAKADÉMIÁJA?

444.HU
Szerző: JÁVOR BENCE
2020.12.10.


A Magyar Labdarúgó Szövetség 2,4 milliárd forint támogatást hagyott jóvá Orbán Viktor felcsúti fociakadémiájának legújabb, 2020-as tao-programjára. Egyelőre nem tudni, hogy mire kérték és kapták a miniszterelnök úrék ezt a pénzt, a felcsúti honlapon eddig csak az MLSZ november 30-án kelt határozatát tették közzé, amiben a 70 százalékos intenzitással támogatott 3,4 milliárdos beruházás meghatározásaként mindössze ennyi szerepel: „egyéb épület”.

Fontos információ, hogy ez a pénz nem tartalmazza a Felcsút működési költségekre vonatkozó támogatását. Az idei évtől ugyanis a csapatoknak két külön programot kellett benyújtaniuk, egyet a működési költségekre, egyet pedig az ingatlanberuházásokra és tárgyi eszközök beszerzésére. A Felcsút az utóbbi programjára kapott 2 396 286 392 forintot, míg az előbbiekre benyújtott programja egyelőre feldolgozás alatt áll.

Azt se feledjük, hogy az előző három év tao-programjának 2020 tavaszán jóváhagyott, 3,3 milliárdos módosításával együtt idén már összesen 5,7 milliárd forint taót szavazott meg Orbánéknak az MLSZ, az eddig megítélt tao-támogatásaik összértéke pedig valahol 34,4 milliárd környékén jár, míg a nekik jutó pénzek teljes összege magabiztosan átlépte a 70 milliárd forintot.

Ebből mindeddig egyetlen európai topbajnokságban játszó labdarúgót sikerült kinevelnie a 13 éve működő intézménynek, a jelenleg a német élvonalban a kiesés ellen küzdő Freiburgban futballozó Sallai Roland személyében. (Az annak idején szintén a Bundesligában próbálkozó, de annak legrosszabb csapatától is idejekorán hazazavart Kleinheislert inkább hagyjuk.)

Hetvenpár milliárd forintból kitermelni egy idén 9 bajnoki mérkőzésen 1 gólig jutó, és jelenleg a Bundesliga 220. legértékesebb játékosának számító fiatalembert nem tűnik különösebben jó ár-érték aránynak. Valószínű gazdaságosabb lett volna, ha ennyi pénzért importálunk még néhány Willi Orbant és Loic Negót. Vagy adunk belőle egy kicsit többet másoknak, például az európai futball 8. legnagyobb tehetségének választott Szoboszlai Dominik nevelőegyesületének, a fehérvári Főnix SE-nek, akiknek 2011 óta összesen 500 milló forint támogatást ítéltek meg, a felcsúti tao egyhetvenednyi részét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.