2021. január 4., hétfő

EMBEREK NAGY HÁZAKBAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
202.01.04.


A kedves vezető tegnap meglátta a fényes jövőt. Olyat, amit ma még kevesen értenek – mint volt szíves kifejteni -, ám ő igen. Ennek pedig az a lényege, hogy „az emberek is gyarapodni fognak, nagyobb otthonokban élnek és több gyermeket vállalnak”. S ha most azt hiszed én nyájasom, hogy szórakozok veled, erősen tévedsz. Betűhíven idéztem, amint a kis Orbán áll a kantáros rövidnadrágjában, és gondosan oldalra lenyalt hajjal adja elő álmait, amelyekben az emberek nagy házakban élnek. Az óvónéni pedig eltelten göcög a kicsi Viktoron, hogy de cuki a kiskrapek, egyem a pofáját, megtörli a taknyos kis orrocskáját, majd megsimogatja az édes pofikáját: okos vagy Viktorka, idd meg a kakaódat, aztán töröld meg a szájadat.

Ám mégis csak egy miniszterügynökről van szó, aki ráadásul hazánk első géniusza is. Ezért, ha az ember ilyesmiket hall tőle, akkor felveszi Penny tátott szájú arckifejezését az Agymenőkből, hallgatván az ökörségeket, majd vágyak támadnak benne, hogy úgy is tegyen, mint az a lány, azaz, szó nélkül, reakció nélkül sarkon forduljon és elmenjen, ami gesztus azt mutatja, hogy a vele szemben lévő organizmus menthetetlen. Orbán is az, amire újabb – már ki tudja hányadik – bizonyság a tegnapi delirálás, amit azzal kezdett, a magyarság zaklatott életében az elmúlt száz évből a mögöttünk hagyott tíz volt a legsikeresebb. Kinek mennyire, ugye. Lölőnek és a cimbiknek biztosan, másoknak kevésbé, de ma nem erről beszélgetünk.

Másról. Bár nem is akartam igazán, mert már lerágott csont egyetlenünk elmebéli állapota, és még azt is megengedem, hogy nem ment el teljesen az esze, csak sok alapvető élelmiszert fogyasztott. Így vagy úgy, de sikerült összehoznia egy olyan szellemi építményt, amelyre Penny mód reagálunk bajszunk alatt mormogva az egyetlen lehetséges választ vagy reakciót, miszerint édesfaszom. Ez a kizárólagosan méltó megnyilvánulás mindazt hallva, amit Orbán nemzetéhez intézett, de akkor meg azt mondják, hogy mosdatlan a szájam. Ördögi kör, mert nem vagyunk mi főnénik, hogy kiosszuk a megfelelő dózist és lenyugtassuk a delikvenst. Sőt, komolyan, mintegy zsinórmértékként, a jövőbe vivő biztos útmutatásként kellene hörbölni e szavakat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.