2021. január 4., hétfő

LOPAKODÓ FASIZMUS

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.01.03.


Orbán rendszere nem diktatúra, de nyitott egyes diktatórikus megoldások felé, mondta a neves politológus, Wiener György. Orbán rendszere nem fasiszta, de nyitott egyes fasiszta megoldások felé, mondom én. Mire alapozom? Például arra, amit Demeter Szilárd mondott, amikor Soros Györgyöt „liberális Führernek” nevezte, Európát pedig „Soros György gázkamrájának”, ahol „a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni”. Vagy amikor Deutsch Tamás novemberben párhuzamot vont a Gestapo és az ÁVO, valamint Manfred Weber néppárti frakcióvezető kommunikációja között.


Ha nincs semmi takargatnivalód, akkor nem kell félned. Én jól emlékszem, hogy a Gestapónak és az ÁVO-nak ugyanez volt a jelszava” – mondta Deutsch Tamás az ATV Csatt című vitaműsorában Manfred Weber jogállamisági mechanizmus ügyében tett kijelentésére utalva. Deutsch megúszta az EPP-ből való kizárást, a frakció azonban úgy döntött, hogy további döntésig azonnali hatállyal visszavonja Deutsch Tamás azon jogát, hogy a képviselőcsoport nevében felszólaljon az EP plenáris ülésein. Nem képviselheti az EPP-t jelentések árnyékelőadójaként, illetve nem közvetítheti a csoport egyéb hivatalos álláspontját sem.

Slavoj Žižek szlovén író és filozófus, a ljubljanai egyetem professzora az amerikai Jacobin című baloldali folyóiratban megjelent írásában a közélet „vulgarizálása” kapcsán, Trump mellett Demeter Szilárd példáját említi. Žižek azt írja: Donald Trump az USA-ban „a nyilvános beszéd vulgarizálásával korrodálta életünk etikai tartalmát”. „Ez a vulgarizáció világméretű folyamat. Vegyük csak Demeter Szilárd miniszteri biztos, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének európai esetét” (…) „Soros és Hitler összemosása mélyen antiszemita gesztus. Aki Sorost egy szintre helyezi Hitlerrel, az azt állítja, hogy a Soros által támogatott multikulturális, nyitott társadalom nemcsak olyan veszélyes, mint a holokauszt és az azt fenntartó árja rasszizmus (Demeter a „liberárja” kifejezést is használja), de még ennél is rosszabb, veszélyesebb az „európai életmódra”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.