2021. január 10., vasárnap

TÖRVÉNYEN KÍVÜL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.01.10.


Szijjártó külügyér tegnap a Facebookra öntötte lelkének éjfekete tartalmát, és „grazie Matteo” felkiáltással éltette Salvinit, Orbán szélsőjobbos cimboráját, akivel egy évvel ezelőtt még közösen áhítoztak Európa trónjára. Ma viszont – illetve tegnap – bíróság elé vitték ezt a jótét lelket. Libernyákok, balosok, sorosisták, vagy csak szimplán emberek, akik nem nézték jó szemmel, hogy ez a Salvini belügyminiszterként úgy bánt a menekülőkkel, mint holmi állatokkal, tehát ahogyan Orbán is szeret velük, amit ők Európa és a kereszténység megvédésének neveznek. A pogányok.

Szijjártó is ebből a szemszögből ünnepelte Salvinit, ám másutt az, amit a fideszisták hős várvédésnek neveznek, törvénybe ütköző cselekedet, amit büntetni kívánnak. Az ügyész azt mondja, Salvini hatalmával visszaélve túszul ejtette a menekülőket, amikor nem engedte kikötni a hajójukat. Szijjártó szemszögéből megvédte a hazáját és Európát, ezért graziézik neki, amit a helyében én nem tennék, de nem vagyok fideszes külügyminiszter, aki másképp viszonyul a világhoz. És most erről volna szó, a Fidesz és viszonya joghoz, a Fidesz és viszonya a törvényekhez, összegezve, a Fidesz és viszonya a valósághoz.

Mert nem kell megerőltetni a szemünket, hogy felfedezzük a sormintát, ami azt adja ki, a Fidesz és a fideszisták számára a törvény, a jog, a bűn és a büntetés viszonylagos. Ezek értelmezése, betartása, figyelembe vétele alárendelődik a hatalom megszerzésének és megtartásának. Istennek és embernek nincs olyan törvénye, amit át ne hágnának, beleértve a gyilkosságot is, amit ugyan még el nem követtek – bár ki tudja az osztrák létrákkal –, de jóváhagyólag támogattak, lásd az azeri baltás gyilkost. Elítélt bűnöst menekítettek – Gruevszki –, kijelentve, hogy elítélése nem volt jogszerű.

Ez az a pont, amely megmutatja, számukra nincs érdekektől független törvény és ítélkezés, tehát minden megengedett, ami hasznot hajt. Megszűnt a morális abszolútum, a Fidesz világa az erkölcsi sivatag, ahol jó, rossz, a megengedett, a tiltott megszűnt, és ennél messzebb nem is kerülhettek volna a keresztényi tanítástól, ha már ez az álca. Az szabály, hogy nincs szabály, az a törvény, hogy nincs törvény, mindent szabad. Itt áll előttünk pőrén a visszamenőleges, személyre szabott, irányított törvényalkotás, amiből kitetszik, hogy közjó nem létezik, csak érdekek vannak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.