2021. február 5., péntek

AZ AVM AKTIVISTÁI JAVASLATCSOMAGOT KÜLDTEK A FŐVÁROSNAK A KÖZVÉCÉHIÁNY MIATT

MÉRCE
Szerző: BLASKÓ ZSÓFIA
2021.02.05.


Eljuttatta a nyilvános illemhelyek létesítésével kapcsolatos, részletesen kidolgozott javaslatcsomagját az AVM (A Város Mindenkié) lakhatási csoport a Fővárosi Önkormányzathoz, illetve valamennyi kerületi önkormányzathoz is, derül ki szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükből. Mindemellett a csoport egy közvécék létesítésével kapcsolatos ötletpályázatot is beküldött a Főváros első részvételi költségvetésébe.


Budapest főpolgármesterének, Karácsony Gergelynek címzett petíciójukat itt lehet aláírni.

A csoport bízik abban, hogy a döntéshozók érzékelik a javaslatcsomagban kifejtett problémák súlyát és megoldásuk érdekében készséggel mozgósítják a szükséges erőforrásokat, figyelembe véve az AVM által ajánlott irányelveket, valamint nyitottak lesznek az aktivistákkal folytatandó további szakmai egyeztetésre.

Az elmúlt hónapok során az AVM aktivistái felkeresték az összes közvécét, hogy felmérjék állapotukat, ezután pedig írásban is rögzítették tapasztalataikat.


A csoport e kampánya során is leginkább a hajléktalan emberek érdekeit tartotta szem előtt – akik gyakran az utcán kénytelenek elvégezni szükségüket, hogy emiatt aztán köztisztasági szabálysértés címén megbirságolják őket. De természetesen a kisgyermekes szülők, a mozgáskorlátozott és idős emberek, az inkontinenciával élők, a közterületen dolgozó munkások, valamint az átlagosnál szennyezettebb negyedek lakói számára is kiemelten fontos, hogy sokkal több közvécé legyen a városban.

A közérdekű adatigénylés lévén az AVM listájára kerülő 128 budapesti közvécé egynegyede lezárt, romos és üzemképtelen, jelenleg mindössze 91 üzemképes nyilvános illemhely van Budapesten. Ezek közül 23 használható ingyenesen, a többi általában 180–250,- Ft térítési díj ellenében vehető igénybe.

A kerületi önkormányzatok esetleges módon, főképp turisztikai szempontokat mérlegelve, és a tömegközlekedési csomópontokhoz igazodva tartanak fent közvécéket, de több olyan önkormányzat is van, amely egyetlen nyilvános illemhelyet sem üzemeltet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.