2021. február 20., szombat

"RÜHELLTEM A FIDESZT ÉS AZ SZDSZ-T" | SCHIFFER ANDRÁS | 1. RÉSZ

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.02.16.



A nyilvánosság Schiffer Andrást az LMP vitatott ex-politikusaként tartja számon, a közélettel régebb óta aktívan foglalkozók pedig talán még TASZ-os jogvédőként is emlékeznek rá. Eddig azonban kevés szó esett arról, hogy Schiffer politikai, vagy ha úgy tetszik: mozgalmi pályája már a középiskolában elkezdődött és a rendszerváltás mozgalmas időszaka - amikor a fordulatok havonta, hetente történtek - és a '90-es évek ígérete egy ""új világról"" élénken élnek Schiffer elbeszéléseiben és maradandóan formálták politikai meggyőződését. A rendszerváltás eufóriájával járó ígéretek azonban kifulladtak, újra kellett tervezni, újratervezett Schiffer is - de ez már egy másik történet. 

Schiffer Andrással több mint öt és fél órán keresztül beszélgettünk tartalmas és meglepő fordulatokkal teli életéről, ezért úgy döntöttünk, hogy az interjút két részben publikáljuk. Az első részben a családtól egészen a '90-es évek végéig követjük végig Schiffer politikai fejlődését, valamint a rendszerváltás korszakának viharos, váratlan, meglepő, de ma már talán egyértelműnek tűnő politikai változásait. A KISZ szétesésén keresztül bepillantást nyerhetünk a korszak fiatal, újbaloldali mozgalmi kezdeményezéseibe, „de, ami ennél is fontosabb, az a háttérben meghúzódó Gyurcsány szál” - csak hogy egy klasszikust idézzünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.