2021. március 16., kedd

A KORMÁNYHIVATALOK ELUTASÍTJÁK AZ ELLENZÉKI VÁROSVEZETŐK FELAJÁNLÁSAIT - MIKÖZBEN A FIDESZ OLTÁSELLENESSÉGGEL VÁDOLJA A BALOLDALT

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2021.03.16.


„Szándékainkkal teljes mértékben megegyezik az a törekvés, mely szerint a város közintézményeiben kialakítandó oltópontokon valósuljon meg minél több lakos Covid-19 elleni védőoltása. Háziorvosi rendelőink tömeges oltásra alkalmatlanok” – olvasható abban a nyílt levélben, amit 27 szombathelyi háziorvos jegyzett, s amit a város ellenzéki polgármestere tett közzé vasárnap a Facebook-oldalán. A doktorok így foglaltak állást abban a vitában, ami a múlt héten alakult ki Szombathely és a megyei kormányhivatal között. 

Mint arról a Népszava is beszámolt, Nemény András polgármester szerdán jelentette be: a helyi háziorvosok több mint kétharmadának kérésére a szombathelyi önkormányzat 17 oltópontot alakít ki, így akár ezer embert is be lehet majd oltani naponta. Ahogy azt a polgármester lapunknak is elmesélte, a járási tisztifőorvosnak egy bejárás során kellett volna átvennie az oltóhelyeket, ám hiába várták, nem jelent meg, s Harangozó Bertalan kormánymegbízott is elérhetetlenné vált, majd egy közleményben baloldali "zavarkeltésnek" minősítette az ajánlatot. 

Hasonló elutasításban volt része több fővárosi ellenzéki kerületvezetőnek is. Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere a Népszavának azt mondta, 40 millió forintból alakítottak ki ők is oltópontokat, amelyeket március 6-án hitelesítettek is. Használatukkal naponta 600 helybélit tudnának beoltani a kerület háziorvosai megduplázva ezzel a jelenlegi hatékonyságot. A kerület felvetéseire nem érkezett válasz, a főpolgármester ajánlatait pedig egyenesen komolytalannak minősítették kormányoldalról. 

Az önkormányzatok által javasolt oltópontok felállítása nemcsak Szombathelyen vált szakmai helyett politikai kérdéssé. Déri Tibor, a IV. kerület vezetője március elején – a kormány hétvégi oltási tervének összeomlásakor – kérte, adják oda kerületének az újpestieknek járó vakcinamennyiséget, s bízzák az önkormányzatra annak beadását. – 

Válaszra sem méltattak: sem a kabinet, sem a szaktárca, sem a kormányhivatal nem reagált – mondta megkeresésünkre a IV. kerület polgármestere, aki hozzátette: az oltás felpörgetésére nagy szükség lenne, ugyanis Újpesten még a 70 évnél idősebb, krónikus betegek beoltását sem sikerült megoldani a polgármester szerint...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.