2021. március 8., hétfő

A SAJTÓFLOTTA ÖSSZTÜZE

FORGÓKÍNPAD
Szerző: SZELE TAMÁS
2021.03.08.


Valóságos flottademonstráció zajlik a Magyar Nemzet hasábjain, bár ők tengeri csatának érzik: azért nem nevezhető ütközetnek, mert a másik flotta, izé, nem jött el, a hajóágyúk össztüzének semmi értelme, de azért vígan sorozzák a tenger vizét, és nagyon büszkék arra, hogy az ellen nem viszonozza a tüzet, úgy megijedt.

Pedig csak nem vette észre, hogy háborúznak vele.

Mint azt tegnap észleltem volt és meg is írtam ezeken a hasábokon, az ellenség most nem Soros, illetve csak közvetve ő, nem a menekülők, csak átvitt értelemben, nem a techóriások, bár őket is támadják, nem is a szabadkőművesek, rájuk most nincs idő: az ellenség jelenleg a nyugat-európai sajtó, azon belül is a Deutsche Welle. Eddig sem szerették az európai és szabad sajtót, ennek ékes példája az emlékezetes Szijjártó-interjú, melyet február végén adott a magyar külügyminiszter a román Digi24-nek, és amelyben azt állította, hogy:

„Az Európai Unió és az Európai Unió összes médiuma egyfajta lejárató kampányt folytat Magyarország ellen a sajtószabadság ügyével kapcsolatban.”


Nem kis szervezési munka kéne ehhez, és egy akkora apparátus, aminek a létezése eltitkolhatatlan volna. Tudja, külügyminiszter úr, mekkora lehetetlenséget állít? A világon senki sem volna képes elérni, hogy Londontól Athénig minden sajtótermék ugyanazt mondja valamiről, kivéve ha az, amit mondanak – valóság. Akkor tényleg ugyanazt írja majd mindegyik, de napról napra leegyeztetni mindenkivel ugyanazt a hazugságot képtelenség lenne. Kivihetetlen. Értelmetlenség is volna, nem olyan komoly tényező a magyar kormány, hogy érdemes volna ilyesmire.

A gondolat abszurditása szemet szúrhatott valamelyik kormányzati mastermindnak, valamelyik propaganda-irányító zseninek és úgy dönthetett, egyszerre mégis nagy falat volna megharcolni a teljes európai médiával, esetleg a világsajtóval is, egyenként talán okosabb támadni. Így került célkeresztbe a Deutsche Welle riportja a budai Vár felújításáról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.