2021. március 26., péntek

BÁNHATJA, AKI TAVALY AZ ÉV VÉGE FELÉ MENT NYUGDÍJBA? - KISZÁMOLTUK A KÜLÖNBSÉGET

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.03.26.


Kihirdették a friss nyugdíjak megállapításához most használt szorzószámokat. Tavaly többen kérdezték tőlünk, hogy a járvány mellett várható-e jelentősebb emelés. Igennel válaszoltunk, de mint kiderült, így is pesszimisták voltunk. Mutatunk néhány konkrét számot.


Biztosnak látszott, hogy a friss nyugdíjak megállapításához rendelt szorzószámok nagyságát alaposan megnyirbálja a vírus, de már tavaly kiderült, nem lesz így. Ez pedig erősen érdekelhette azokat (úgy tűnik, az Azénpénzem.hu több olvasója is érintett volt), akik 2020-ban tűnődtek azon, hogy mikor menjenek nyugdíjba. A döntéshez szükséges néhány szempontot akkoriban táblázatban foglaltunk össze. Mindenképpen új szempontként merült fel ugyanis a 13. havi nyugdíj címén érkező juttatás.

Mostanra felszállt a köd, és kiderült, pesszimisták voltunk egy negyedévvel ezelőtt, amikor „csak” 9 százalékos korrekciós tényezővel számoltunk. A Magyar Közlönyben megjelent szabályozás szerint ugyanis a valorizációs szorzószám 9,7 százalék lett. A törvény szerint a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért kereseteket, jövedelmet az országos nettó átlagkereset egyes években bekövetkezett növekedését alapul véve kell a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez igazítani. A korábbi években kapott pénzt tehát a jelenlegi viszonyokhoz igazítják olyan szorzószámokkal, amelyeket a kormány évről évre márciusban hirdet meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.