2021. március 21., vasárnap

HETI ABDSZURD: STRÓMANHASADÁS

NÉPSZAVA
Szerző: N. B. GY.
2021.03.21.


Lehet bármilyen pöpecül élére vasalt a herezacskó, a golyótáska eleganciája nem jár párban a golyógazda úriember mivoltával. Legalábbis hiába simították ki Berki Krisz­tián zacskóráncait, modora maradt érdes, habitusa kisstílű. Volt ugyebár az az eset, amikor a fent nevezett médiaember luxus­autóját farba fúrta egy busz. Berki Krisz­tián­ interpre­tációjában ő vétlen áldozat volt, akit derült égből villámcsapásként ért a gonosz busz lökhárítója, míg az ügyészség úgy értelmezte az esetet (és az azt dokumentáló felvételt), hogy a celeb büntetőfékezéssel fenyítette a tömegközlekedési viszonylatot, amelyik vészfékezéssel sem tudta elkerülni a csattanást, és erőst veszélyben volt az utasok testi épsége. Épp ezért a vádhatóság letöltendő börtönt kért Berkire. (Aki Bentley márkájú vagyontárgyára 14 millió forintos értékvesztést könyvelhetett el, míg a kevésbé exkluzív járműben – értsd: a távolsági buszban – 2,5 millió forintos kár keletkezett.) 

Ebből az esetből is látszik, hogy hazugság az a sunyi – legtöbbször az ellenzék által hangoztatott – állítás, miszerint párhuzamos valóságok léteznek. Ha ugyanis ez lenne a helyzet, akkor Berki Krisztián valóságában nem pöfögnének lusta-rusnya buszok döcögős utakon Bentleyje előtt, s nem a Duna partjára (nevezetesen Párkányba) járna reggelizni. (Bár valószínűleg csülkös-káposztás babot csak Szlovákiában hajlandók früstökölni, a Riviérán ilyesmire megvető remegéssel rea­gálna az orrcimpa.) De hát nálunk egyetlen rögvalóság van csupán (kis ország szerény szortimenttel), és aki más idősíkba vagy jobb circumstanciák közé vágyódik, az vagy kivándorol, vagy szolid skrizoféniába menekül. 

Hiszen ha hasad az agy, akkor bárkiből lehet bárki. Így simán megeshet, hogy egy jéghokiedző lesz részese annak az akvizíciónak, melynek keretében Magyarország 5 millió kínai vakcinát vételez 55 milliárdért. A mindent is maga intéző miniszterelnök (talán még megvan a kép, amikor egy vidéki néni konyhájában Orbán arról beszél – közvetlenül a röfik köszöntése után –, hogy mikor is emeli meg enkezével a nyugdíjat) nem talált alkalmas személyt az állami rendszerben a biznisz menedzselésére, így egy közvetítő céget bíz meg. Márpedig bolond, aki haszon nélkül munkálkodik, a közvetítő profitját persze meg mi álljuk. És ennek a „bonyolító cégnek” tulajdonosa az ide citált hokiedző – pontosabban csak volt gazdája. Most a részvényes képviselőjeként szerepel a cégiratokban, azaz papírja van róla, hogy stróman...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.