2021. március 29., hétfő

ÖNKÉNTES VOLTAM EGY COVID-AMBULANCIÁN

TELEX
Szerző: SUDÁR ÁGNES
2021.03.29.


Utassy Viktor fogorvos szombaton reggel nyolctól este nyolcig önkéntesként a győri Petz-kórház Covid-ambulanciáján triázsolt, vagyis a betegeket fogadta és segített a rangsorolásban az állapotuk súlyossága alapján. Ez az ő beszámolója.


„Gyógyszerész végzettségű feleségemmel természetesen az elejétől követjük a koronavírussal kapcsolatos fejleményeket, s mikor hivatalosan is kimondák, hogy szükség van önkéntesekre, nem sokat gondolkodtam. De volt még egy szomorú apropója, hogy nem várhattam tovább. Egyik gyermekünk osztálytársának az édesanyja a napokban hunyt el, mindössze negyvenhét éves volt; nem sokkal azután, hogy lélegeztetőgépre került, a szervezete feladta a küzdelmet. Másnap volt az első önkéntes munkanapon.

Múlt hét hétfőn, tehát március 22-én jelentkeztem a Petz-kórház igazgatóságán. Fogorvosi végzettségem van, tehát nem vagyok sem belgyógyász, sem pulmonológus, de gondoltam, hogy szükség lehet a tudásra, amire a tanulmányaim során szert tettem. Több kollégámról tudok, aki hasonlóban gondolkodik, de ők inkább oltópontokra mennének. Én nem akartam kikerülni a veszélyt, így kerültem a Covid-ambulanciára. Tudni kell, hogy be vagyok már jó ideje oltva, így nem »fegyvertelenül«️ vállaltam a munkát a koronavírusos betegek között...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.