2021. március 8., hétfő

ORBÁN VIKTOR KÍVÜL KERÜLT A KÖRÖN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2021.03.07.


Nem az volt a kérdés, hogy a Fidesz elhagyja-e a néppárti politikai közösséget, hanem az, hogy mikor. Egy olyan pártcsaládból írta ki magát néhány év alatt a magyar kormánypárt, melynek 10-15 éve még megbecsült és fontos tagja volt. A hosszúra nyúlt válás nem tett jót sem az európai kereszténydemokraták közösségének, sem a Fidesznek, de most mindkét fél megnyugodhat kicsit, hiszen az utóvédharcok elültével 
elkezdhetnek építkezni, és új szövetségek után nézni.

A Fidesz szerint az Európai Néppárt (EPP) ment keresztül változásokon, így lényegében az hagyta el a Fideszt, és nem fordítva. Ez körülbelül olyan szemlélet, mint amikor az autópályán a forgalommal szemben száguldó autós dudál a többiekre, mert meg van győződve arról, hogy ő közlekedik szabályosan. Valószínűleg a magyar kormánypárt prominensei is csak azért beszélnek ilyen butaságokat, hogy a Fidesz híveit nyugtassák meg az elkerülhetetlen szakítást követően. Orbán Viktor támogatóinak nagy része ugyanis nem örül annak, hogy a kormányfő szakított az Európai Parlament legnagyobb frakciójával, és várhatóan az EPP-ből is távozik a Fidesz.

A nagyobbik magyar kormánypárt továbbra is a hagyományos kereszténydemokrata, konzervatív értékeket és családképet képviseli, illetve őrzi – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Azért ez a kijelentés meglehetősen visszásan hangzik az európai kereszténydemokrata politikusok számára azt követően, hogy Orbán Viktor meglehetősen szoros viszonyt épített ki több szélsőjobboldali párt vezetőivel, sőt lényegében velük kampányolt a legutóbbi uniós választások előtt. Az se nagyon melengette meg a néppárti frakció tagjainak szívét, amikor Szájer József egy meleg partiról félig meztelenül próbált elmenekülni, miután a belga rendőrök a járvány kellős közepén rajtaütöttek egy közel húsz fős társaságon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.