2021. március 21., vasárnap

ZANZIBÁRI MAGYAR TURISTÁK HURCOLJÁK BE A DÉL-AFRIKAI MUTÁNST?

MAGYAR HANG
Szerző: MAJLÁTH ROLAND
2021.03.21.


„Idén mindenki Zanzibárba megy?” – kérdezi egy kommentelő egy Facebook-csoportban, ahol a felhasználók útitársat kereshetnek maguk mellé, hogy ne egyedül vágjanak neki a világnak. És valóban: a csoport tele van újabb és újabb zanzibári élménybeszámolóval, ahol a magyar turisták büszkén mesélik, hogy sehol nem kértek tőlük koronavírus-tesztet – vagyis úgy utazhattak át a határokon, mintha sosem lett volna járvány. (Zanzibár néhány szigetből áll, és Tanzánia autonóm tartományának számít.)

Pedig február végén Orbán Viktor még így nyilatkozott a Kossuth Rádióban: „Most azért futnak fel a számok, mert egy új mutáns jelent meg, ha még erre rájön nekünk egy Afrikából hazahurcolt mutáns, na akkor kész vagyunk”. A magyar kormányfő szerint az utóbbi időben érezhető számban megjelentek olyanok, akik egzotikus utazásokhoz szükséges oltásra jelentkeznek.

Ugyan üzleti céllal lehet utazni, a miniszterelnök utalt arra, hogy ezt vélhetően többen kijátsszák és „okosban kitalálják, hogy ők üzleti tevékenységet végeznek”, de valójában afrikai nyaralásra mennek, ami most olcsóbban elérhető. És bár a magyar kormányfő akkor hozzátette, hogy arra kérte az operatív törzset, dolgozzanak ki „nagyon szigorú” utazási szabályokat, a Zanzibárra megindult magyarokat ez egy cseppet sem korlátozza a mozgásukban. Történik ez akkor, amikor Tanzániából egyre ijesztőbb hírek jelennek meg a médiában.

A közép-afrikai országban éppen a múlt héten jelentették be, hogy 61 éves korában meghalt John Magufuli elnök szívelégtelenségben. Csakhogy a kormányzati tájékoztatásnak igen kevesen hisznek, annál is inkább, mert a néhai elnök hosszú időn át az afrikai kontinens egyik legismertebb koronavírus-szkeptikusa volt. Tanzániában ezért nem vezettek be korlátozásokat a járvány miatt, ráadásul utoljára múlt év május 8-án tették közzé az országos halálozási adatokat.

Papíron így a járvány kitörése óta mindössze 509-en kapták el a koronavírust és 21-en vesztették életüket a fertőzésben. Ezek a hihetetlen számok ugyanakkor nem tévesztették meg a szomszédos országokat, így például Kenya az utolsó tanzániai adatközlés után is tesztelte a határain az érkező kamionosokat, akik közül többnek is pozitív lett a tesztje. Ez viszont egy percre sem bizonytalanította el a tanzániai elnököt, aki júniusban kijelentette, hogy a járvány azért hagyott alább az országban, mert az elmondott imák megtették a hatásukat.

Sőt, a most elhunyt elnök januárban már odáig ment, hogy arra figyelmeztette országa lakosságát, hogy a koronavírus elleni vakcinák veszélyesek lehetnek. A politikus ezért arra biztatta az embereket, hogy az oltás helyett inkább hagyományos módszerekkel (például gőz inhalálásával) védekezzenek a fertőzés ellen. Hogy végül mi okozta Magufuli halálát, azt nem tudni, annyi azonban biztos, hogy a politikus már hetek óta nem jelent meg nyilvánosan, akik pedig felvetették, hogy a politikus talán koronavírusos lett, azokat az ország miniszterelnöke, Kassim Majaliwa gyűlölködőnek nevezte.

De miért volt szükség a heves járványtagadásra? A tanzániai kormány statisztikái szerint a turizmus az ország gazdaságának egyik sarokköve, ami a bruttó hazai termék 17,2 százalékát és a devizabevételek egynegyedét adja. A több mint 600 ezer embernek munkát biztosító ágazat 2018-ban 2,4 milliárd dollárt hozott az országnak, azonban amikor kitört a járvány hirtelen zuhanórepülésbe kezdtek ezek a számok. Múlt év júniusában a turizmusért és a természeti erőforrásokért felelős miniszter kijelentette, hogy a járvány miatt 76 százalékkal csökkent a turisták száma. Miután viszont az ország „legyőzte” a koronavírust, a turizmus újra erőre kapott.

A tanzániai nyitás szemmel láthatóan megtetszett a vastagabb pénztárcájú magyaroknak, akik közül az igazán gazdagok inkább a Maldív-szigetekre utaznak NER-luxusgépekkel (vagy Dubajba), a kevésbé pénzesek „beérik” az indiai-óceáni szigettel, Zanzibárral is, ami Tanzánia autonóm területe. Az említett Facebook-csoportban a tagok részletes tanácsokkal is szolgálnak a leendő útitársaiknak Zanzibárról, amelyek közül természetesen nem maradhatnak ki a koronavírus-tesztekre vonatkozó szabályok sem. Ezekből kiderül, hogy az országba való beutazáshoz nem kell teszt, csak útlevél és vízum, ami 55 dollárért a reptéren is beszerezhető...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.