2021. április 24., szombat

AZ ÉS 2021/16. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.04.23.


P U B L I C I S Z T I K A 

Kovács Zoltán: Szuperliga kicsiben

A következő gondolatot jegyezzük meg, Orbán Viktor mondta: „A labdarúgás mindenkié, és nem sajátíthatják ki maguk számára a leggazdagabbak.”

A kormányfő így reagált arra a bejelentésre, mely szerint tíz európai – angol, spanyol és olasz – nagy futballklub vezetői megalakították az úgynevezett Szuperligát, azzal, hogy az ott szereplő csapatoknak külön bajnokságot terveznek már ez év augusztusától. (Lapzártakor ugyan a terv éppen összeomlóban van, de bárhogy történik is majd, vannak tanulságai, és elsősorban nem futballszakmai szempontból.)

Legpontosabban az egyik alapító klub, a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez fogalmazott még hétfő este: „A futball iránti érdeklődés lanyhul, a nézettség csökken, így a tévés jogdíjak is, ezért tenni kellett valamit. A járvány felgyorsította ezt a folyamatot. Változtatás nélkül végünk van. Ezt mind statisztikákból és kutatási eredményekből tudjuk, és ezzel kezdenünk kell valamit.” Erről szerzett tudomást Orbán, erre reagált, amikor a távirati irodán keresztül kifejtette, a „futball nem lehet a gazdag kluboké”. Príma gondolat, amivel csak az a baj, hogy a hazai futballéletben, amelynek átalakítása Orbán eszmei iránymutatásával történik, már évekkel ezelőtt megvalósult, amit Pérez és társai most európai szinten ambicionálnak: a gazdag klubok még gazdagabbak lesznek, a szegények meg kezdjenek magukkal, amit tudnak...

Tömpe István: Nem úszhatjuk meg
Átkelés a határon

Gadó Gábor: Lélekben az övék

Váncsa István: Kekvába mind, ki ellenszegül

Csepeli György: Ferge 90+

Marosán György: A „magyar beteg” állapota

avagy gyógyítható-e Patyomkin-jogállamunk?

A helyzet fokozódik. Az Európai Parlament (EP) úgy határozott, hajlandó „csőre tölteni” a jogállamiság ellen vétő államokat fenyegető fegyverét. Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke azt nyilatkozta: továbbra is úgy gondolja, „beteg a magyar demokrácia”. A nemrég nyilvánosságra került, a világ 180 országának helyzetét elemző World Press Freedom Index – 2020 Magyarországot a 89. – közvetlen szomszédjaink között a legrosszabb – helyre rangsorolta. Ehhez képest Varga Judit igazságügy-miniszter Facebook-oldalán hazánkat az EU azon kevés tagállamai egyikének látja, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában...

Reményi József Tamás: „Élet, ilyesmi”

Kukorelly Endre 70

Sándor Iván: Mi van itt? Mi ez az egész?
Búcsú Törőcsik Maritól

Ádám Péter: Marine Le Pen és a francia demokrácia


Soós Eszter Petronella legutóbb (2022 – Bonjour, présidente Le Pen, ÉS, 2021/12., márc. 26.) pontos látleletet adott a 2022-es francia elnökválasztás tétjéről. Nagy az esély, csakugyan, hogy Marine Le Pen lesz a második forduló első befutója. Ezért időszerű a kérdés: hogyan viszonyul a francia szélsőjobb elnökjelöltje a republikánus értékekhez, amelyeket egyébként jó ideje ő maga is zászlajára tűzött, mi több, nemegyszer keltett olyan látszatot, mintha ezeknek az értékeknek a mai francia politikai életben ő volna az egyetlen hiteles képviselője. Ez már csak azért is fontos, mert a köztársasági államforma Franciaországban nem egyéb, mint a demokrácia jellegzetesen francia formája...

Szűcs R. Gábor: A kalandorterv

A 2021 februárjában koronavírus miatt elhunyt, népszerű szerb énekes-előadóművész, Đorđe Balašević 1987-ben dalolta slágerré Samo da rata ne bude!, azaz „Csak háború ne legyen!” című számát. Megdöbbentően sokszor hallottam ezt a mondatot (persze nem dalként) a hetvenes-nyolcvanas években, Jugoszlávia szinte minden nemzetiségéhez tartozó házigazdáimtól, kollégáimtól, barátaimtól. És bevallom, az utolsó pillanatig nem tudtam vagy nem akartam tudni, mire gondolnak. Ezután olyan iszonyat következett, amely a második világháború óta nem volt Európában. Józan, normális ember ezt nem akarhatja vissza...

Majtényi László: A szabadság elveszejtése
avagy a Kúria a falra ment 1

Majtényi László: Bárongyuri
négyezer karakterben hetven

Nagy V. Gergő: Még mindig csóró vagyok


V I S S Z H A N G

Szegő Márta: Eladósodni nem kell félnetek jó lesz...?

Hamar Péter: Az ördög nem alszik

Koloszár Miklós: Szerencsétlen

Helyesbítés

Bokros Lajos: A vélemény nem tény

Tompa Ferenc: Az írás a falon

P Á R A T L A N

soncz: GYENGESÉG LENNE?

Kápé: MOST AKKOR ZAVAR?

Simonovits András: KORONAHALÁL?

Bakos András: RIBANCOK

aha: HSZINEK

ivi: A SIKER ÁRA

jobbi: ALTERNATÍVA

pá- ti-: DOBOZOK KÖZÖTT

(avar): FORDÍTOTT CSURKA

Völgyi Ferenc: TUCATOLÁS

(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.