2021. május 19., szerda

A FIDESZ MEGVETI, LENÉZI AZ EMBEREKET

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.05.19.


Elárasztotta a Fidesz a közösségi médiát politikai hirdetésekkel; nem is tagadja, hogy ezeknek ő a feladója. Nem tudom, hogy tagadhatná-e, nem ismerem az ide vonatkozó szabályokat, de – így – ez nem is különösebben érdekes: ott áll feketén-fehéren, hogy a kormánypárt hirdetéséről van szó. Az aktivitást több dolog válthatta ki; alapvetően az, hogy e téren, korábban, nagyon gyengének mutatkozott a párt. Nyilván – Orbán Viktorból kiindulva – alábecsülte ezt a felületet, mint reklámhordozót. Orbán Viktorról ugyanis köztudomású, hogy szinte büszke arra, mennyire nem szereti használni a modernebb eszközöket, és – feltételezhetően – nem is bízott meg bennük. Az önkormányzati választások során elszenvedett vereségek után, azonban kénytelen volt belátni, muszáj változtatni a filozófián; ebben az új világban a Facebook elengedhetetlen hirdetés-hordozó.

A másik ok, legalább is erről lehet olvasni – amúgy az előzőekkel összefüggésben –, hogy a főpolgármester választás idején, túl későn kezdtek el hirdetni. A szakemberek szerint sokkal korábban kellett volna megtenni. Ezért is sikerült mostanra meggyőzniük a miniszterelnököt – már ha kellett győzködni –, hogy haladéktalanul hozzá kell látni Karácsony Gergely lejáratásához.

Ennek megfelelően, tulajdonképpen a főpolgármester bejelentésének másnapján hozzáláttak a munkához; sorra gyártották és gyártják a filmeket. Ezek a filmek egytől-egyig Karácsony alkalmatlanságáról szólnak, de most már nem úgy, mint 2019-ben; az a módszer és jelzős szerkezet ugyanis – mint kiderült – nem működött. Karácsony, a naponta hangoztatott alkalmatlansága ellenére, simán behúzta a Tarlós elleni párharcot, következésképp ennél erőteljesebb kampányt kell most indítani ellene. Már csak azért is, mert most sokkal nagyobb a tét: a kormányzás, és maga Orbán Viktor. Ezért aztán, ugyan a választásokig még majd’ egy év van hátra, nem lehet megengedni, hogy Karácsony országszerte szimpatikussá váljon, és ezúttal az sem elegendő, ha a testvérét bérlik fel a szidalmazására. Több kell ennél...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.