2021. május 2., vasárnap

ELŐRE A "KÁDÁRI ÚTON"?

MAGYAR ÜGYVÉD BLOG
Szerző: Magyar Ügyvéd
2021.05.01.


...az alapítványi kuratóriumok gyakorlatilag teljhatalmat kapnak az intézmények irányításában: ezek fogadják el az egyetem költségvetését, éves beszámolóját, szervezeti és működési szabályzatát, vagyongazdálkodási tervét, de még a rektor kinevezésébe is beleszólhatnak. A kuratóriumba pedig szinte kizárólag fideszes politikusok – miniszterek és államtitkárok, polgármesterek –, a tudományos és a művészeti élet NER-hez közeli szereplői, a jelenlegi hatalom iránt lojális nagyvállalkozók kerülhetnek be.

A testületek tagjai ráadásul időkorlát nélkül tölthetik be az amúgy jól fizető posztokat, s miután az alaptörvény betonozza be a közérdekű vagyonkezelő alapítványok működésének rendjét, a következő kormányok kétharmad híján valóban „nem fogják tudni rángatni” az egyetemeket. Amelyek ilyen irányítási struktúra mellett – amikor kizárólag a Fidesszel lojális kuratóriumok állhatnak fel – bizonyára sokkal szabadabbak lesznek...

Mindezek után idézzük megint az alaptörvényt: „Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá (...) a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát”. Már ha egyáltalán beszélhetünk még tanszabadságról, ideológiamentes oktatásról mert az „alkotmány” szerint Magyarország biztosítja „a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”, ami persze csak a közoktatásra vonatkozik.

Mi van akkor, ha valaki „globalista”, „internacionalista” alapon ateista „kozmopolitának” szeretné nevelni a gyerekét? Az akkor már hazaáruló? És megint térjünk vissza az alaptörvényhez. A „Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak”, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak egyebek mellett „a politikai vélemény- és akaratnyilvánítás állami kényszer alá vonásáért; az emberek származásukra, világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel történő hátrányos megkülönböztetéséért; a tudáson, szorgalmon és tehetségen alapuló előremenetelének és érvényesülésének akadályozásáért”.

A tudás, a szorgalom és a tehetség mikor volt szempont, amikor a Fidesz 2010 után nagytakarításba kezdett az egész állami közigazgatás területén? És azt a szempontot, hogy senkit nem lehet megkülönböztetni világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel, vajon mikor érvényesítették? De nem idegen a NER-től az sem, hogy a politikai vélemény- és akaratnyilvánítást állami kényszer alá vonják.

Idézzük csak megint Orbánt: az egyetemek ne váljanak „valami globalista, nemzeti karakterüket elvesztő intézményekké”. Mi ez, ha – bár a másként gondolókért egyelőre nem jön a fekete autó, mert ők csak a hallgatói státusukat vagy az állásukat veszíthetik el – nem közvetett állami kényszer? A miniszterelnök pénteki nyilatkozata megdöbbentő önbevallás: számára az általa gyűlölt kádári rendszer „haladó hagyományainak” felélesztése a kívánatos út.

Végezetül idézzünk a Budapesten tárt karokkal várt Fudan Egyetem statútumából: az egyetem hű a Kínai Kommunista Párt vezetéséhez, végrehajtja a párt oktatáspolitikáját, elfogadja a marxizmus vezető szerepét, a szocialista oktatásirányítást, és hogy a Fudan (a nép mellett) a KKP-t szolgálja.

Csak azt üzenhetjük Orbánnak is: előre a „kádári úton”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.