2021. május 11., kedd

EZERMILLIÁRD FORINTOT VEHETETT KI A JÁRVÁNY A MAGYAR VENDÉGLÁTÓSOK ZSEBÉBŐL

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2021.05.11.


Közel nyolcmilliárd forinttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest a hazai vendéglátóhelyek értékesítése márciusban. A visszaesés azért szomorú a szektor számára, mert ez volt az első olyan hónap, amikor már egy szintén járvány és lezárások sújtotta időszakhoz viszonyíthattuk a forgalom alakulását.

Tavaly márciusban ugyanakkor még nem az egész hónapot érintették az intézkedések, és amikor voltak korlátozások, jórészt akkor sem olyan szigorúak, mint idén márciusban. Ehhez képest a nagyjából 15 százalékos visszaesés nem is annyira súlyos, és azt mutatja, hogy az ágazat részben pótolni tudta bevételeit olyan alternatív megoldásokkal – például házhoz szállítással -, amelyekre a pandémia elején a szereplők jelentős része még nem volt felkészülve...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.