2021. május 6., csütörtök

ITT A POLITIKAI KORREKTSÉG MÁSODIK HULLÁMA – HERMAN VUIJSJE A BEVÁNDORLÁS HOLLANDIAI TAPASZTALATAIRÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÉRCZES TIBOR
2021.05.06.


Herman Vuijsje holland szociológus és közíró annak a „nagy generációnak” a tagja, amely a hatvanas években egyfajta generáció- és rendszerváltással a korábbinál jóval demokratikusabbá tette a holland társadalmat. Számos nemzedéktársától eltérően azonban Vuijsje nem adta fel korábbi kritikus szemléletét, így idővel a kialakuló politikai korrektség egyik legkeményebb bírálója lett hazájában. Már a hetvenes években figyelmeztetett arra, hogy a tabusítás nem gyengíti, épphogy erősíti az előítéleteket, és hogy az nem szabadság, ha a jogok mellé nem társítunk kötelességeket. Vuijsje, akinek Korrekt Hollandia című könyve magyarul is megjelent, az itt olvasható interjúban is tanúbizonyságát adja: igenis lehetséges a bevándorlásról úgy beszélni, hogy az ember egyaránt elkerüli a politikailag korrekt és a rasszista felhangokat. A beszélgetés része Bérczes Tibor ősszel megjelenő interjúkötetének, amely a bevándorlás és az integráció hollandiai tapasztalatairól szól. A szöveget – amelyet szerkesztve közlünk – a szerző bocsátotta a Válasz Online rendelkezésére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.