2021. május 22., szombat

MAJTÉNYI LÁSZLÓ: ORBÁN HATALMA RENDKÍVÜL TÖRÉKENY

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.05.22.


„Április 27-én történt a magyar parlament fekete keddje, de szívesebben nevezném a Mindenlopás Napjának. Ekkor az Orbán-kormány fogta magát, miután beleírta az alaptörvénybe, elfogadott 18(!) törvényt a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról, amellyel teljesen új helyzetet hozott létre. Egy olyan helyzetet, amit egyfelől úgy jellemeznék, hogy kiépített egy totális államot, másfelől pedig végrehajtott egy államtalanítási programot” – így nyilatkozott Majtényi László, jogtudós, az EKINT elnöke. Azt is elmondta, hogy szükség van a vitákra, de azon nem lehet vitatkozni, hogy a széles ellenzéki koalíció feladata, azonnal feladata, a jogállam helyreállítása lenne.


Kicsit zavarban vagyok magamtól, mert a jogállam visszaépítését célzó jogi lépéseket kontrázó kijelentéseket azonnal a Fidesz ármánykodásához kötöm. Rosszul gondolkodom én erről?

– Sok alkotmányjogász még nem szólalt meg. A mostani viták középpontjában álló Vörös Imre esszé 2012-ben jelent meg, Államcsínytevők címmel. Az abban olvasható helyzetleírással teljesen egyetértek, akkor is egyetértettem, noha az államcsíny kifejezést én nem használtam, de ez csak stiláris különbség. Annak a leírása, hogy miként épült ki a Nemzeti Együttműködés Rendszere, hogy miként fogadta el a Fidesz az alaptörvényét, és az milyen rettenetes hibáktól szenved, és hogy mennyi hazudozás kísérte a történetét, valamint hogy az elfogadásával milyen korlátozás nélküli hatalom jött létre, nagyon is pontos, és ennek feltárásában Vörös Imrének múlhatatlan érdemei vannak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.