2021. május 22., szombat

MÁR BRÜSSZELBEN IS FELTŰNT A MAGYAR NYUGDÍJRENDSZER IGAZSÁGTALANSÁGA

NAPI.HU
Szerző: SZABÓ DÁNIEL
2021.05.22.


Akik 2021-ben vonulnak nyugdíjba, azoknak időskori ellátása 35 százalékkal magasabb lesz, mint azoké, akik ugyanolyan életpályát követően 2016-ban mentek nyugdíjba. Az eltérést már az Európai Bizottság legutóbbi országjelentésében az egyik legnagyobb kockázataként emelték ki, lépéseket is sürgetnek.


A magyar nyugdíjrendszerben az új belépők juttatásai jóval magasabbak, mint a korábban, azonos szolgálativiszonyt kitöltőké. Az elmúlt évek változásai a nyugdíjrendszerben nemcsak, hogy növelték a jövedelmi egyenlőtlenségeket, de ezzel párhuzamosan emelték is a kiadásokat, vagyis romlott annak a fenntarthatósága - olvasható a brüsszeli jelentésben. 2016 óta a bérek a nyugdíjaknál lényegesen nagyobb ütemben emelkednek. Összességében a nyugdíjak 2,8 százalékkal nőttek, miközben a béremelkedés az elmúlt öt évben átlagosan évi 9,2 százalék volt, ennek következtében az átlagnyugdíj és a nettó átlagbér arányaként kifejezett úgynevezett helyettesítési ráta a 2015-ös 67 százalékról 2019-ben 53 százalékra csökkent - idézi a Népszava az Európai Bizottság jelentését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.