2021. május 10., hétfő

TISZTA LAP TÖRVÉNY, MOCSKOS REZSIM

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.05.10.


Ki tudja vajon eldönteni, hogy teljes naivitás, vagy nagyon is praktikus az a javaslat, amellyel hétfőn reggel három tudós ember előállt. Vörös Imre, Bárándy Péter és Forgács Imre tudását, jogi felkészültségét még a kormánypári emberek se merik megkérdőjelezni, bár számukra a szakmai hozzáértés pont annyit ér, mint anno Csurka István számára („A szakértelem olcsó bolsevista trükk”.) A három jogtudós és az ország közállapotaiért felelősséget érző jogász már hetek óta – sőt, Vörös Imre évek óta – keresi a kiutat abból a helyzetből, amelybe a Fidesz juttatta Magyarországot.


Elek István legutóbb lopakodó államcsínyként írta le azt, ami 2010 óta történt, vagyis azt a folyamatot, amelynek során az Orbán vezette rezsim lépésről lépésre foglalta el az állami intézményeket. Azokat a hivatalokat, amelyeknek – normálisan – az állam ellenőrzése lenne a dolguk, ehelyett pont ezt a feladatukat nem látják el, hanem az ellenzéket igyekeznek megregulázni egyfelől, másfelől beszűkíteni annak mozgásterét, elvenni az ellenállás lehetőségét. Övék az Alkotmánybíróság, a Számvevőszék, a Médiatanács, a Költségvetési Tanács, a Választási Bizottság, a Legfőbb Ügyészség, lassan a bíróság is, és még sorolhatnánk. De elvették – a kétharmados többségüknek köszönhetően – a parlamenttől is az érdemi munkát, most pedig – a jelek erre utalnak – az előválasztást akarják megfojtani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.