2021. május 20., csütörtök

„VAN TETŐ A FEJÜNK FELETT, DE ATTÓL MÉG NAGYON SZEGÉNYEK VAGYUNK”

MAGYAR NARANCS
Szerző: FÜLÖP ZSÓFIA
2021.05.20.


Az elmúlt hetekben az ország öt megyéjében összesen tizenegy szegregátumot jártunk körbe, azt vizsgálva, hogyan érintette a járvány a roma közösségeket, és hogyan állnak az oltáshoz. Riport Borsodból és a Jászságból.


„Két dologtól félnek itt az emberek: a vírustól és hogy nem lesz mit enni. Sokan bezárkóznak, szoronganak, depressziósak lettek a járvány alatt, a fiatalokat különösen megviseli a bezártság. És sokan elveszítették a munkájukat, már pedig, ha itt nincs munka, akkor nincs semmi” – meséli Erika, miközben a konyhájában ülünk a Borsod megyei Rudabányán. Erikát azért kerestük fel, mert aktív helyi lakosként ő is bekapcsolódott az április elején indult Oltass, hogy élhess! elnevezésű kampányba.

Az akciót több civil és roma szervezet (az aHang, a Dikh Tv, a RomNet, a Roma Sajtóközpont, a Rendszerszint, a Civil Kollégium Alapítvány, az 1 Magyarország Kezdeményezés) és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) indította. A céljuk az volt, hogy eljussanak az ország 300 olyan településére, ahol információ, internet vagy áram híján kevesen regisztráltak a koronavírus elleni vakcinára. Ez elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Zala, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érintette, de jelen voltak a fővárosban is. Az elmúlt hetekben, a kampány három hete alatt mi is több helyen elkísértük a helyi aktivistákat a regisztrációt segítő körútjaikra. Radics Józseftől, a Civil Tanács Egyesület munkatársától megtudtuk, hogy a három hét alatt mintegy 300 települést értek el, munkájukat több mint 280 aktivista segítette, akik közül sokakkal már eleve kapcsolatban álltak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.