2021. május 6., csütörtök

ZUSCHLAG ARRÓL BESZÉL EGY TELEFONBESZÉLGETÉSBEN, HOGY ROGÁN ÜGYVÉDJÉN KERESZTÜL KAPOTT INSTRUKCIÓKAT A 2014-ES VÁLASZTÁSOKNÁL

TELEX
Szerző: NÉMET TAMÁS
2021.05.06.


A Partizán készített hosszabb anyagot a kamupártokról, illetve azon belül is a Seres Mária-féle SMS pártot mutatta be, hogyan ment a jelöltek papírzacskóból történő kifizetése, és hogyan másolták ipari mennyiségben az ajánlóíveket, aláírásokat, hogy indulni tudjanak a jelöltjeik. Erről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Ebben az anyagban a párt egyik jelöltje arccal, névvel vállalva meséli el, hogy a párt irodájában az ajánlóívek másolásánál látta, hogy más pártok ajánlóíveiről is másolgatják át a neveket, és aláírásokat 2018-ban. Ezen belül pedig állítja, hogy voltak fideszes ajánlóívek is, amikről másoltak.

A Patrizán videójában az ugyan nem derül ki, hogy kin keresztül kerülhettek Seres Máriáékhoz a fideszes ajánlóívek, de ezzel párhuzamosan egy érdekességre rámutatnak, amelynek főszereplője Zuschlag János, a börtönbüntetésre ítélt egykori MSZP-s képviselő.

Egy Zuschlaggal szemben folytatott büntetőeljárásban került elő egy lehallgatási jegyzőkönyv, amiben egy 2018-as országgyűlési választások előtt lezajlott telefonbeszélgetésének leirata olvasható, és amelyet most Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is megosztott Facebook-oldalán. A képviselő azt írta hozzá, hogy a kamupártoknál segédkező Zuschlagék egy biztosítási alkusztól loptak személyes adatokat az ajánlásokhoz 2018-ban, emiatt lett aztán büntetőeljárás is a dologból, ami most is folyamatban van a Kecskeméti Törvényszéken...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.